Elmondhatatlan
Írta: csak-fater Dátum: Május 15 2008 17:03:39
Rád vágyik minden élõ, s félholt sejtem,
Téged kíván minden aprócska percem.
V
Teljes hír
Elmondhatatlan
(átirat)
Nem, nem lehet ezt az érzést szóval kimondani,
Inkább azt, hogy õrült vagyok, tán ezt kell mondani.
Ha szerelmes vagyok, nem alszom, nem eszem,
Egy más, elvarázsolt, rózsaszín csodavilágban létezem.
Megakarok halni, majd könnyûléptû széllel észrevétlen szárnyalok,
Olyan vagyok, mint egy õrült! Megszépülök, lefogyok.
Minden óhaját ugrásra készen lesem kedvesemnek,
Keményen ellentmondok minden észérvnek.
S közben azt suttogom aprócska fülébe, hogy szeretlek.
De ó jaj! Mi ez? Mi az a szó, hogy szeretlek?
Mi ez a szó ahhoz képest, amit élek?
Mi ez a szó ahhoz képest, amit sugároz a lélek?
Semmi! Nem kevés, de nagy nulla, egy nagy semmi!
Kár volt, sajnálom, nem kellett volna kimondani.
Már tudom, azt kellett volna mondanom,
Nincs sehol sem rajtad kívül világom.
Hogy õrült vagyok, de benned akarok élni,
S veled akarok sírni, nevetni, lélegezni! Csak veled, benned lenni.
Hogy fáj, ha nem látlak, félek Tõled, hiányzol, ha itt is vagy,
Sírok, nevetek, hevülök, az érzés lelkemre fagy.
Egy lélegzetre vagyok rezignált, behódoló, apró és hatalmas,
Rémült, boldog, kesergõs, vicces és persze szánalmas.
Egyszeriben, rögvest meg akarok halni,
Ám veled, veled örökké akarok élni!
Rád vágyik minden élõ, s félholt sejtem,
Téged kíván minden aprócska percem.
Hogy érted remeg minden esetlen szavam,
Ha kéred, ha nem, érted áldozom magam.
De hol jön ehhez a szó, hogy szeretlek?
Nem! Nem-nem, ettõl én jobban tisztellek!
Ami lélekben az egész, hatalmas világ, a nagy minden,
Az kimondva, egy rongyosra használt szó, semmibõl a semmiben