Féltudat
Írta: flora Dátum: Június 10 2008 14:12:19
Z
De tudd meg még mindig boldogabb,
az kit belsõ, örök lázongás terel,
kit vágyai mélyedéseibõl
a meghalt tudat,
a test árnya fölé emel.
Teljes hír
Mint a téli éjszakák, rövidülsz.
Mi megmaradt belõled: csöppnyi lépés.
Az eltûrt megszokás, elszakadt
Õszinteséged bosszantó vágya,
máshoz tartozásod kettéhasít.
Vallomásod ím, mint bûntudat,
megaláz, lealjasít.
Szálkák szúrnak s bõröm alatt
serkentik vérem.
Felriaszt a föl s a le
a szunnyadó magányos térben.
Megsemmisültem.
Mozdulatlan lépésed
kijut-e a fellángolásból.
Nem szólsz.
S a láng kialvó üszök lett
a szánakozásból.
Magamba zártam e közben
szemed színének változásait.
Tudatom: mint hang érkezel.
Formátlanságodból
testet ölt a szó.
De tudd meg még mindig boldogabb,
az kit belsõ, örök lázongás terel,
kit vágyai mélyedéseibõl
a meghalt tudat,
a test árnya fölé emel.
Mert nem ott születtél, ott az észben
és nem lent testnek tájain,
hanem szívem öklömnyi részének,
még vibráló-verõ dobbanásain.