|
 Vendég: 21
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,222
|
|
Egy megdöbbentő történet, és a legdurvább: igaz történet alapján sajnos...
Eleázár Petherson vagyok. Egy 9 éves fiú, aki politikai fogoly Izraelben. Be’er Shevaban laktam, anyukámmal, és 3 testvéremmel: Illés, Abner, és Jaronnal, amíg az Izraeli hadsereg be nem tört hozzánk. Most 16 éves vagyok, és a kivégzésem várom. Hiába, az ember jobbat vár. Azt reméltem mindig, hogy valami értelmes halálom lesz, nem pedig valami nagyhatalom érdekei miatt vesztem életem. De ezen már kár gondolkozni. Ahogy anyám arcát látom, amikor az M4-es torkolattüze megcsillan a szemén, testvéreim most valahol megnyomorítva koldulnak a „stricijüknek”, és közben csak egyre gondolhatnak: Miért? Miért kell valamelyik kapzsi féregnek a trónszékben az ilyen eseteket mindennapossá tenni? Miért kell az ígéret földjéből megcsinálni a földi poklot? Most már csak várok, nem tudok mit tenni… ez már így lesz. Mert ha az embernek egy tenyérnyi hatalom kerül a kezébe, rögtön visszaél az emberek bizalmával. És ez így helyes. 9 évesen a fene sem gondolta, hogy ez lesz a vesztem. Ariel Sharon miniszterelnök szerint nekem politikai fogolynak kell lennem. Nem tudom, mit véthettem nekik. A telek biztos nem kellhetett nekik. Telnek a percek, az idő kifolyik a kezemből. Ez az ország álmokat ígért, ami egyszer teljesülni fog. Elvették a családom, elvették a gyerekkorom, és még az életem is kell nekik. Érzem a vesztem, érzem, hogy közel a vég. Nem tudok elfutni előle, az ellenségem láthatatlan, és mégis itt van az orrom előtt. Csak túl kell nézni a mesterkélt reklámokon, és a felfújt rózsaszín álomvilágon, és megláthatod: ez a hely maga a kegyetlenség. Ha 16 évesen realizálnod kell, hogy maholnap szitává lőnek, csak azért, hogy a gazdag majmoknak több pénzük legyen, az maga a szívás. Tudom, hogy már csak percek kérdése az egész. Mondjuk, most már nem kell elbúcsúznom senkitől. A javítóintézetben találkoztam még pár hasonló sorsú sráccal, osztozunk a megvetésen. Szeretnék innen elfutni, messzire, minél messzebbre innen, csak sajnos nem tudok. De mi volt ez? Hallom az őr cipőjének kopogását, tudom, hogy hozzám jön. Itt is van, nyitják az ajtót, visznek végig a folyosón, a cellákból felháborodott, és szánakozó emberek kiabálnak ki. Az udvar közepén egy fagerenda van, oda kötnek ki engem hirtelen. A kivégző tiszt kérdi: Mi az utolsó kívánságod? Én a könnyeimen át: Kérem! Én ezt nem akarom! Engedjenek el kérem!
- Nem tehetjük, parancsot kaptunk!
A kivégzőtisztből árad az ópium szaga. Nagy nehezen kinyögöm: Ezt a nyakláncot vigyék el a legkissebb testvéremnek, Jaron Pethersonnak.
- Meglesz, ne aggódj, mondja kajánul vigyorogva. Egy piros sejemkendővel gyorsan bekötik a szememet, kattanásokat hallok, majd a következőt:
-Vigyázz!
Kész!
TŰZ!!!!
Hirtelen nagy villanás, aztán minden csendes. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen elfogadom a tényt: én meghaltam. Talán másképp végezném. Talán újrakezdhetném. Egy viszont állandó: az emberi gonoszság, és kapzsiság. Én csak egy vagyok a tömérdek ember közül sajnos…
|
|
|
- április 25 2010 08:49:43
Az utolsó sorokig reménykedtem egy lázálom közvetítését olvasom, a maga kegyetlen realisztikus részletiben.Most profán leszek,valaki a napokban azr mondta az irodalmi orgazmus maga a katarzis...
A megrendülésig eljutottam!Végtelenül elmélyült a depresszióm! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. április 17. péntek,
Húsvét, Rudolf napja van.
Holnap Andrea napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
Üdv!
