|
 Vendég: 16
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,222
|
|
Részlet az Isten nyilai között, avagy a Titok valóban működik c. könyvemből.
(2007. március - egy blogbejegyzés margójára)
Nem csak a húszéveseké a világ
Hajrában vagyok, nemsokára kezdődik a rendezvény. A most kialakult helyzet is segített közelebb jutnom az elhatározásomhoz, hogy el kell innen menni! Nem akarom már, hogy mindent egyedül nekem kelljen csinálni, talán belefáradtam, besokalltam. Most kb. olyan pipa vagyok, amilyennek még nem láttatok, pedig engem nehéz kihozni a sodromból!
Még szerencse, hogy a fiam hazaért, mert be kellett vonnom, hogy hangosítsa le a rendezvényt. Örülök, hogy elvállalta, ő sem tud nemet mondani. Sajnos.
- Milyen balgák is vagyunk! Senki sem tolerálja, hogy tizennégy éven át társadalmi munkában dolgoztam itt a közért, csak hogy legyen valami ebben a pici faluban. No, nem baj, ez a buli is lemegy, és csak azért is jól fogom érezni magam!
Persze a beszédemre sem maradt idő, megint rögtönözni fogok.
Nekem kellett gondoskodni a fűtésről, a szendvicsekről, minden beszerzésről, a WC papírról, a hangtechnikáról, pedig csak a szervezést vállaltam. - Na, megyek, nyitom a kultúrházat. Ez van, amikor mindig mindenre ugyanaz a néhány ember kapható!
Optimistán, derűsen, kedvesen, - mondom magamban, és már higgadok is lefelé. Azért szorítsatok, legalább azért, hogy legyen, aki eljön ebben a csúnya időben!
Szerető öleléssel búcsúzom mára.
…….
Nem sokat aludtam, amilyen nehezen indult minden, a végére olyan jó buli lett, szinte zokon vették, amikor hajnali háromkor zárórát csináltam.
A zenekar az utolsó másfél órát nekem játszotta, s az bizony kemény rock volt, na, lett is hangulat, nem volt szívem korábban hazaküldeni az embereket, s mivel én is bulizós csajszi vagyok, könnyű volt rábeszélni!
Ilyent is régen éltem meg, mármint, hogy engem valaki tánc közben lekérjen. Huszonéves vadidegen srácok táncoltak velem, és azt mondták, hogy nagyon jól táncolok. A barátnőmmel vittük a prímet. Kb. úgy táncoltam, mint 25-27 évvel ezelőtt egy jó buliban. A tánccal ki is ment belőlem az összes feszültség. Az igazi azonban még is az volt, amikor a kis-nagy fiammal roptuk, olyan jól táncol, hogy örülhet az a lány, aki a párja lesz majd.
Jönnek a jelek újfent és az elhatározás is közeleg. Ma, ahogyan hazafuvaroztam az egyik barátnőmet két faluval arrébb, elmentünk anyumhoz. Egyszer csak anyu azt mondja, hogy - menjél már abból a „porfészekből” valahová!
- Hoppá! Eddig az egyik visszatartó erő ő volt, mert mindig azt mondta, hogy - mi lesz majd velem egyedül? Azt hiszem, hamarosan neki kezdek állást keresni Pesten. Meg kell lépni, amit meg kell lépni! Ha az a sorsom, hogy teljesen új életet kezdjek, akkor nem térhetek ki előle, még akkor sem, ha mindent fel kell adnom, amit eddig elértem. Hú de nehéz ez.
- Voltatok már ilyen helyzetben?
|
|
|
- április 26 2010 12:29:20
Kedves Lena!
Biztosan nem unalmas ez a könyved, amiből e részletet közölted.
A porfészekből sok ember elmenekült az utóbbi 20-30 évben.
Ki városba, ki külföldre. Nekem is vannak, voltak ismerőseim, akik külföldön vállaltak munkát. Egyik keresztfiam már jó néhány éve szintén Londonban vállalt munkát. Odakint perfekt megtanult beszélni, pedig itthon még a szakmunkásképzőt is abbahagyta.
Szerencsére én és a családom közel lakunk Kaposvárhoz (8 km) és ott dolgozunk.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- április 26 2010 19:14:05
Kedves Rosszcsirkeff, én nagyon sokáig halogattam az elmenetelt, aztán én is nagyot léptem, meg sem álltam egy spanyol szigetig. Bár csak Bp-re akartam felmenni. Ilyen az élet.
Lesznek még idézetek a könyvemből.
----
Kedves Zsuzsanna, a könyv az életem egy darabja. Olvasd vissza Az álmok, vágyak... c. írásomat. Abban épp arról írtam, hogy ott jártam feléd. Kaposváron és környékén...
Én nem akartam mindenáron külföldre jönni... Így alakult.
Szeretettel: Léna |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. április 17. péntek,
Húsvét, Rudolf napja van.
Holnap Andrea napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
