Tegnapelőtt is elmentem Rozika néninek a szokásos boltba. Sokan voltunk .Rengeteg fáradt ,lehangolt ember vett körül A kijáratnál, az újságos polc alatt feltűnt egy nagyon zavaró szöveg,amely arról szól,hogy kérik az üzletben az újságok ott, a helyszínen történő olvasásának a mellőzését.
Hogy mernek ilyet kiírni?-
gondoltam először. Nem kérdeztem rá az eladótól az okára.
-Biztosan a pénzveszteségtől tartanak, amelyet esetlegesen az válthat majd ki, ha a vevők által már ki lesznek olvasva a napilapok és egyéb újságok,akkor már azok már ott maradnak a "nyakukon”-ugrott be akkor ez a gondolat . Ezért nem hoztam szóba.Inkább csendben maradtam,nem is akartam bajt sem.
Szerintem azonban ez nagyon sértő kérés és tiszteletlenség a vevőkre nézve .Nemes egyszerűséggel ilyet kiírni nem is illik. Rontja az áruda jó hírnevét! Aki megakarja az adott újságot venni,nem fogja ott a helyszínen végig bogarászni. Esetleg csak beletekint. Azt is gondolom,hogy ez a felhívás teljesen fölösleges is,hiszen minden ember érző,gondolkodó lény. Persze ki így,ki úgy vélekedik bizonyos dolgokról..Tehát egyértelmű,hogy nem olvasni járunk a boltokba,hanem vásárolni, a termékeket megtekinteni. Illetlen ott az újságolvasás.Ám végiglapozni még belefér.
Bizonyára fölmerül majd azokban,akik olvasnak az is,hogy mi a helyzet azokkal,akik megszeretnék venni az adott sajtóterméket,viszont nem állnak úgy anyagilag,hogy azt megtehessék?Nekik vajon mi lehet a megoldás?
Talán az internet,ha van ilyen elérhetőségük,vagy pedig a könyvtár használata,illetve a televízió,azon belül pedig a hírek figyelemmel követése.
Ha halálosan szereted a vásárlóidat,
nem hibázhatsz.
Graham Day
További kellemes estét kívánok Minden Tisztelt Olvasómnak!
Lehet, hogy tiszteletlenség hasonló szöveget kiírni a boltban, de lehet, hogy vannak, akik csak azért járnak oda, hogy ott olvassák el az újságokat. Ezt pedig nem nézik mindenütt jó szemmel.
Talán egy-egy újságra még futhatná a szegényebb vevőknek is!
Másrészt nem higiénikus, ha valaki végiglapozza az újságot, majd otthagyja, s egy másik vásárló pedig azt rakja a kosarába. Talán ebből a szempontból fontosabb, hogy ne a boltban böngésszék át az újság lapjait.
KiberFeri 14/06/2026 09:35 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 13/06/2026 07:35 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 12/06/2026 21:45 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 11/06/2026 17:18 Üdvözlöl mindenkit!
Isten nyugosztalja a kötltőtársunkat.
A másik költőtársunkon meg segíts, ha módod van rá... MARCSY 11/06/2026 15:54 Haász Irén költőtársunk sajnos elhunyt. legyen számára könnyű a föld. Mindketten az Isaszegen működő Alkotók, Költők és Írók Klub tagja. MARCSY 11/06/2026 15:53 Reiter Joli költőtársunk látása annyira megromlott, hogy már olvasni ér írni sem tud. Megkért, hogy az itt olvasható verseit rendezzem egy kötetbe. KiberFeri 10/06/2026 08:30 Üdvözlök mindenkit KiberFeri 08/06/2026 10:30 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 06/06/2026 09:57 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 05/06/2026 09:07 Üdvüzlök mindenkit KiberFeri 04/06/2026 19:26 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 03/06/2026 09:22 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 02/06/2026 08:41 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 31/05/2026 16:49 Üdvözlök mindenkit KiberFeri 30/05/2026 18:16 Üdvözlök mindenkit!