A tisztesség és becsület minden dolognak hasznára van - a filozófiának is.
Ludwig Feuerbach
V
Tolnai Imre: Az átverés érzékelése
Mindig legyél tisztességes! Ez majd sok embernek örömet okoz, a többi pedig megdöbben.
Mark Twain
Két nappal ezelőtt kaptam egy SMS-t a mobilszolgáltatómtól,amelyben a saját átfogalmazásom szerint az áll,módosulnak a telefonálási díjak is. A legnépszerűbb közösségi portálon megérdeklődtem,mennyivel kerül majd többe nekem a telefonálás percenként,amennyiben továbbra is igénybe szeretném venni a szolgáltatásukat.
Minden egyes alkalommal „Kedves Imréztek”. Először azt írták ,hogy az a díjcsomag,amelyet használok, kettő, illetve három forinttal változik. Továbbá elküldtek egy linket a bővebb informálódásom érdekében .Ezt részletesen megtekintettem. Visszaírtam Nekik,hogy nem semmi,valamint azt kérdeztem meg,tervezik –e a közeljövőben ,hogy új díjcsomagot vezetnek -e be? Erre azt a választ kaptam, pillanatnyilag erről nem bírnak információval ,és figyelemmel kísérjem az oldalukat.
Ezt követően megkérdeztem, hogy az új díjak percenként érthetőek e? Ezt azért kérdeztem meg ,mert mindig , amikor beszéltem telefonon,a másodperceket percként könyvelték el,vagyis például két perc négy másodpercért három percet számoltak ! Megérdeklődtem ezek után,miért kerekítenek fölfele?Azt a reakciót kaptam ,náluk hatvan másodperc a számlázási egység. Ám úgy vélem és érzem,annyit kellene fizetni,amennyit valóban lebeszél az ember. Tehát se kevesebbet,se pedig többet! Igazságtalan,jogtalan és átverés érzete van így ennek,ahogyan csinálják! Tisztességtelen több pénzt kérni abban az esetben, amennyiben nem illeti meg Őket!
Nincs igazam? Egy kis józan ész megléte,s már meg is van a válasz.
Nem tisztességes másoktól olyat kérni, amire magad sem vagy hajlandó.
Eleanor Roosevelt
Szerintem mindenki kapott egy üzenetet, hogy: "....módosulnak a díjank és zletszabályzataink, részletek a ****.hu-n, felmondási jog a 2003. C. tv. 132. paragrafu (5.) bek. szerint"
(Legalábbis, én is megkaptam ezt az üzenetet.)
Ez gondolom vonatkozik a kártyás és az előfizetéses mobiltelefonokra is. Nekem kártyás telefonon van, és utoljára július 23-án utaltam rá 5.000.- F-ot, ami elég volt november 25-ig. Én ugyanis keveset telefonálok, s csak fontos ügyekben, és igyekszem rövidre fogni a mondanivalómat.
Az Üzletszabályzatot viszont nem találtam meg az interneten. Minden ilyen-olyan kedvezményes csomagok, lehetőségek szerepelnek, amire meg nem vagyok kíváncsi.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
Tara Scott - december 02 2011 20:53:27
Kedves Imre!
Nagyon jól mondod. Így is jó nagyot kaszálnak rajtunk, a másodpercek számolásában pedig abszolút igazat adok Neked.
Szeretettel üdv: Tara
KiberFeri 14/06/2026 09:35 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 13/06/2026 07:35 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 12/06/2026 21:45 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 11/06/2026 17:18 Üdvözlöl mindenkit!
Isten nyugosztalja a kötltőtársunkat.
A másik költőtársunkon meg segíts, ha módod van rá... MARCSY 11/06/2026 15:54 Haász Irén költőtársunk sajnos elhunyt. legyen számára könnyű a föld. Mindketten az Isaszegen működő Alkotók, Költők és Írók Klub tagja. MARCSY 11/06/2026 15:53 Reiter Joli költőtársunk látása annyira megromlott, hogy már olvasni ér írni sem tud. Megkért, hogy az itt olvasható verseit rendezzem egy kötetbe. KiberFeri 10/06/2026 08:30 Üdvözlök mindenkit KiberFeri 08/06/2026 10:30 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 06/06/2026 09:57 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 05/06/2026 09:07 Üdvüzlök mindenkit KiberFeri 04/06/2026 19:26 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 03/06/2026 09:22 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 02/06/2026 08:41 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 31/05/2026 16:49 Üdvözlök mindenkit KiberFeri 30/05/2026 18:16 Üdvözlök mindenkit!