A zene rendezett hang, ami időben változik.
Christoph Drösser
Az eddig életem során két alkalommal voltam hobbiszinten rádiós műsorvezető. Most ezekről szeretnék írni .
Az első világhálós rádiónál csupán két hetet voltam. Nem sikerült jó hangulatot és remek emberi kapcsolatot kiépítenem a többi rádióssal,mivel csak olyan zenéket lehetett náluk leadni adásba,amelyek már zavartak engem (is),valamint a hallgatók se voltak túl sokan,egészen finoman szólva. Ezért úgy döntöttem,elköszönök tőlük,illetve abbahagyom a rádiózást náluk.
Nemsokára megismerkedtem egy fiatal nővel az egyik közösségi oldalon. Őt is érdekelte az internetes rádióvezetés. Így az egyik ismerősét megkérte,valósítsa meg azt,vagyis hozzon létre egy ilyen oldalt. Így is történt. Miután kész lett a zenés portál,s minden el lett rendezve körülötte,ami kell,én is adásoltam ott. Hamarosan az életembe került egy férfi,illetve annak családja(egyszer voltak nálunk),ők is irányították a dalos műsort. Ennél a rádiónál több,mint egy évet voltam. Szintén hobbiból. Az említett család életében is voltak,továbbá vannak jelentős változások.
Ezek miatt ők sem vezetik már a rádiót. Úgy tudom,nagyon elfoglaltak lettek ők is.
Szoktam viszont fölmenni erre a weblapra is,ám már,mint hallgató. Viszont elképzelhető,visszamegyek oda. Még nem tudom(más rádiókhoz is hívtak már),azonban jó lenne,mert páran szívesen hallgattak ott. Írtam is néhány dalszöveget vele,valamint az akkori hallgatókkal kapcsolatban.Elénekelve föl is vettem azokat,s kérésekre le is adtam élő adásba,és az itt lévő ,lenti számot is énekeltem már.
A zene pszichológia. Ha nem jut be a szívbe, a lélekbe, az elmébe, az emberek nem fogják érezni.
Bob Marley
Nekem a zene lételemem, szinte azzal kelek, azzal fekszem...
Nagyon örülök, hogy te is szereted a zenét és hobbiszinten műsorvezetésre is adtad fejed. További sok sikert kívánok! A zene feldob, megnyugtat, felpörgeti a mindennapjaimat!
Mondhatnám így is, zene nélkül mit érek én?
Gratulálok!
Ha ennyire foglalkoztatnak és érdekelnek is a zenés rádiós műsorok, illetve adások, nem volna rossz neked hivatalosan is megpróbálni, nem csak hobbiszinten.
Egyébként menni legtöbbször csak oda érdemes, ahova hívják is az embert!!!!
Mások is mondták már ezt,amit te ajánlottál. Próbáltam már hivatalosan is,ám nem sikerült még. Tovább próbálkozom,remélem,komolyabban is sikerülni fog valamelyik rádiónál!
Igen,csak oda...Az is hobbiszintű "hívás",rádiózás,ahova hívtak adásolni.
KiberFeri 14/06/2026 09:35 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 13/06/2026 07:35 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 12/06/2026 21:45 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 11/06/2026 17:18 Üdvözlöl mindenkit!
Isten nyugosztalja a kötltőtársunkat.
A másik költőtársunkon meg segíts, ha módod van rá... MARCSY 11/06/2026 15:54 Haász Irén költőtársunk sajnos elhunyt. legyen számára könnyű a föld. Mindketten az Isaszegen működő Alkotók, Költők és Írók Klub tagja. MARCSY 11/06/2026 15:53 Reiter Joli költőtársunk látása annyira megromlott, hogy már olvasni ér írni sem tud. Megkért, hogy az itt olvasható verseit rendezzem egy kötetbe. KiberFeri 10/06/2026 08:30 Üdvözlök mindenkit KiberFeri 08/06/2026 10:30 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 06/06/2026 09:57 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 05/06/2026 09:07 Üdvüzlök mindenkit KiberFeri 04/06/2026 19:26 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 03/06/2026 09:22 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 02/06/2026 08:41 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 31/05/2026 16:49 Üdvözlök mindenkit KiberFeri 30/05/2026 18:16 Üdvözlök mindenkit!