Senki sem kerül a környezetünkbe véletlenül! Lényünk sajátos összetétele idézte meg.
Szepes Mária
Véletlenek nincsenek. Úgy vélem és érzem, nincsenek véletlenek. Mindennek oka,okozata van.
Például egy nő nem véletlenül szül,hanem mert a legjobb esetben a párjával szeretnének gyermeket, s így mindent megtesznek azért,sikerrel járjanak. Számtalan olyan példát tudnék még említeni,amelyek azt bizonyítják,véletlenek nincsenek,minden dolognak,történésnek az életben meghatározott oka van,vagy több,illetve okozata vagy okozatai vannak. Senki sem „csak” született,valamint nem csupán születik,hanem megvan annak is az oka vagy okai,hogy miért.
Mára ennyit szerettem volna megosztani Önökkel ,illetve Veletek.
Nem véletlen, hogy a nőket megéneklő költők a holdat emlegetik! A holdfényben a nő százszorosan megszépül.
Anton Pavlovics Csehov
Egy példával álltál elő, hogy véletlenek nincsenek!
Természetesen ez így van, hiszen egy petesejt csak úgy tud megtermékenyülni, ha nem gördítenek akadályt az útjába. Annak, hogy ne essen a nő teherbe, sokféle elhárítási módja van, amit úgy a nőknek, mint a férfiaknak illik tudni.
Nem úgy, mint az öregjeink, akik úgy vélekedtek, hogy Isten adta, és meg kell szülni a gyermeket, akárhány is lesz!
A születések számát is lehet szabályozni, hiszen az talán mégsem lenne jó, hogy a mai világban minden anya folyamatosan csak szülné a gyermekeket, mert egy keresetből a férj biztosan nem tudná eltartani őket, ha a feleség főállású anya lenne. Persze vannak azért kivételek, mindannyian láttunk már 16 vagy 20 gyermekes családot is, ahol a legidősebbek már felnőttek a legfiatalabbak meg óvodás- vagy csecsemőkorban vannak.
Ha már ezzel a példával hozakodtál elő, nekem ezek a gondolatok jutottak eszembe.
Szeretettel: Zsuzsa
szomorufuz - február 09 2012 14:11:06
Kedves Imre!
Ahogy a versedhez is írtam: valóban véletlenek nincsenek. Mindennek meg van az oka, ami okot hoz magával.
Nagyon mélyen elgondolkodtató az írásod. Szeretettel olvastalak: Szomorúfűz
KiberFeri 14/06/2026 09:35 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 13/06/2026 07:35 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 12/06/2026 21:45 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 11/06/2026 17:18 Üdvözlöl mindenkit!
Isten nyugosztalja a kötltőtársunkat.
A másik költőtársunkon meg segíts, ha módod van rá... MARCSY 11/06/2026 15:54 Haász Irén költőtársunk sajnos elhunyt. legyen számára könnyű a föld. Mindketten az Isaszegen működő Alkotók, Költők és Írók Klub tagja. MARCSY 11/06/2026 15:53 Reiter Joli költőtársunk látása annyira megromlott, hogy már olvasni ér írni sem tud. Megkért, hogy az itt olvasható verseit rendezzem egy kötetbe. KiberFeri 10/06/2026 08:30 Üdvözlök mindenkit KiberFeri 08/06/2026 10:30 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 06/06/2026 09:57 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 05/06/2026 09:07 Üdvüzlök mindenkit KiberFeri 04/06/2026 19:26 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 03/06/2026 09:22 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 02/06/2026 08:41 Üdvözlök mindenkit! KiberFeri 31/05/2026 16:49 Üdvözlök mindenkit KiberFeri 30/05/2026 18:16 Üdvözlök mindenkit!