|
 Vendég: 13
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
"...Jövõ. Az Ismeretlen, melytõl mindenki ösztönösen fél. Én is, mert nem látom a holnapot, de a tegnap még túlontúl intenzitással lakozik emlékeimben. A Hold második negyedét tapossa, és egyre fényesebben ragyog. Körülötte már megjelentek az elsõ csillagok..."
Alkonyodik. A mólóról nézem, ahogy a Duna a tõle megszokott, nyugodt bölcsességgel tûnik tova. Egyre nagyobb teret hódit a néma sötétség a keleti horizonton, s a nap utolsó sugarait lassan tompítva temeti halálba. Langyos fuvallat söpör végig körülöttem, s én beleborzongok, ahogy a szél varázslatos ujjai megérintik bõröm. Köröttem hallgatag várakozásba burkolózik a táj. Vár. Mintha egy pillanatra megállna az idõ, s csak én lennék, a nádas és a gondolatok, melyek koponyámban cikáznak.
Ez a jelen. Nem több, és nem is kevesebb. Egyedül vagyok, s ez végtelen nyugalommal tölt el. Nem kell megfelelnem senkinek, és semminek. Csak vagyok.
Törökülésben ücsörgök, és nézem az árteret, ahogy sötét selyemlepedõként vetül rá az éj. Lassan, hangtalanul. Egyetlen élõlény sem szakítja ketté ezt a percet. Nyugaton a vörös ég lassan megfakul, narancsba vált s szép lassan kifakul, míg elnyeli a fénytelen magány.
Csend van. Csupán a szél játszik a nádasban. Kergetõzik, s nevet rajtam. Nem érti, miért vagyok itt, magamban, míg társaim nevetnek, s élvezik az alkohol nyújtotta mámor felhõtlen, semmibe veszõ perceit. Élnek, éreznek, de a pillanat örökre elveszik.
És élvezik. Hát élvezzék, mert fiatalok, vadak és szeszélyesek. Én is fiatal vagyok. Alig 17 éves, és mégis, én itt találok nyugalmat, ahol minden igaz, és semmi sem hazug. Lehunyom szemem, s átadom magam a hallható, szinte kézzel fogható nyugalomnak.
Az ember ilyen. Önzõ. Persze vannak kivételek, de mindenki a saját maga által felállított értékrendek szerint éli életét. Van, aki mihelyst megleli ezt, azonnal el is felejti. Én nem tudom. Rátaláltam saját magam felállította rangsorra, melyben senkitõl nem várok többet, mint amennyit magam is hajlandó vagyok megtenni. Nem kérek senkit, hogy alkalmazkodjon hozzám, amíg én meg nem próbálok alkalmazkodni hozzá.
Soha nem leszek tökéletes, mindig lesz, akit akaratlanul megbántok, de sohasem szándékosan. Ha hibázom, bocsánatot kérek, de ha elutasítanak, akármennyire bánt, többször nem fogok. Büszke vagyok. Igen. Ez az egyik legnagyobb hibám. Ez ellen nem tehetek, viszont gerinccel vállalhatom a felelõsséget minden tettemért.
És igen, 17 éves vagyok. De többet tapasztaltam, mint bárki gondolná. Nem él oly ember a Földön, aki elmondhatná magáról, hogy ismer. Hogy tényleg, õszintén, minden hibámmal, vágyammal, múltammal együtt ismer. Eddig boldog voltam ettõl a bizton tudattól, de most úgy érzem, kell egy ember, aki felfedezi lelkem minden rejtett zugát, borzasztó emlékeim egy családnak nevezett színjátékról, és álmaim egy szebb jövõrõl.
Jövõ. Az Ismeretlen, melytõl mindenki ösztönösen fél. Én is, mert nem látom a holnapot, de a tegnap még túlontúl intenzitással lakozik emlékeimben. A Hold második negyedét tapossa, és egyre fényesebben ragyog. Körülötte már megjelentek az elsõ csillagok.
Csillagok. Állítólag aki ért a nyelvükön, meglátja az eljövendõt. Én csak a göncölszekeret ismerem. Nekem nem árulkodnak e fényes pontok, mégis csodálom õket. Nap, mint nap nézem millióikat, és úgy érzem, ismernek ezek a hatalmas, fényévekre lakó gázgömbök.
Csodálatos. Valahol mellettem, rázendít egy tücsök, a távolban egy bagoly huhogása hallik, s szinte vízhangot ver az éji vakságban. Igen, én mindenben találok valami kapaszkodót.
De mi van azokkal az emberekkel, akik elvesznek, s lecsúsznak. Senki sem nyújtja feléjük kezét, egyedül pedig nem elég erõsek, hogy megtartsák magukat. Mocskos világban élünk. Mindenki felejteni akar, és olyannyira koncentrál erre, hogy közben elfelejt ÉLNI! Pedig csak elõre érdemes nézni, és a rossz napokat nem elfelejteni, csupán elfogadni. Aki sohasem volt boldogtalan, nem értékeli igazán, ha rátalál a boldogságra. Mindig keresni, kutatni fogja azt, de sohasem fogja felismerni, ha rátalál.
Én felismerem a békességet, ami felér a boldogsággal, felismerem a nyugodt szeretetet, ami felér egy szenvedélyes éjszakával, és elfogadom a feltételeket, ha másképp nem megy, azért a néhány percnyi boldogságért, amit csak egy szívvel-lélekkel megélt pillanat rejthet. Mint ez a mostani.
A távolban közeledõ lépteket hallok. Ismerem ezeket a lépteket, ismerem azt, akinek nyomán megszületnek. Igen. Õ is érzi. Nem szól, csak leül mellém, hallgatja az éjszakát, miközben átkarolja vállam.
- Anna. Gyere vissza. - súgja, s magához von.
Tessék. Itt van.
Megtaláltam.
|
|
|
- április 08 2008 15:25:23
Szép volt, kedves Crystal!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. május 11. vasárnap,
Ferenc napja van.
Holnap Pongrác napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
