Napkorong

Turulmadár

Szétterült csapzott szárnykarokkal,
Ott a tengermélynyi űr felett,
Repült a fényes csillagokkal,
Szélhárfa, felhő és Nap veled.

Szállt, szinte lebegő gyönyörrel,
Beszívta, itta a levegőt,
Tárult a tér óriás öllel,
Szívében most meghalt az idő.

Szívében a meghalt idővel,
Vélte: röpke gondolat vagyok,
Egy villanás mi tova libben,
De vágyódva még tovább sajog.

S a sóhajtás mily diadalmas,
Ahogy halhatatlan égre tőr,
Mi most szakad fel egy hatalmas
Sziklából formázott kebléből.

Ki idelent állt talapzatán,
És dalát visszhangozták hegyek,
Ki viselte az élet zaját,
Míg megkövülten várt réveteg ...

És ahogy fentről letekintett,
Csodálkozott milyen önmaga,
Látta: haja fürtökbe mered,
Rezzenéstelen az ajaka.

S élettelen szeme, s keze,
- Ami pelyhes szárnyakkal kísért -,
Most újra szoborrá felébredt,
Hogy így daloljon az emberért.

Hozzászólások

genezisz - February 06 2009 19:03:47
Van ami kőben marad
van ami kikivánkozik
kéz s szerszám teszi kincsé
ha szoborrá változik.

gufi - February 06 2009 20:34:58
Kedves Joli!
Ha csak azt az eggyet írtad volna "Turulmadár" nekem ,
már úgy is széplett volna. De mivel ilyen szépen kibontottad,
kalapot le és földig hajolok. Csodálatos, gratulálok.

üdv:gufi

sziszifusz - February 06 2009 21:36:52
Szia Joli!

Írtam hozzád egy litániát, de a secu közbeszólt.
Most rövidre fogom.
Remek lett, többszörolvasós.
Lám a turulmadárt lehet nemes eszmékhez is rendelni.
Emese álma, nem volt hiábavaló, a Turulmadár ősanyánk, könnyezve dalol értünk.

Szeretve téged: Szisz

Nagyerdessy - February 07 2009 05:35:14
...engedem,, hogy szavaid zenéi átöleljenek, belém bújjanak, ringatva lelkemet, esetleg képpé varázsolják önmagukat, de nem engedem, hogy gondolattá formálódjon, mert maga az a félelem; Mihály