Napkorong

V

Hosszú nap volt.
Hosszú s meleg. Már az ötödik kávéját kortyolgatta lassan de az sem segített. Fáradt volt. Fáradt…. testileg lelkileg. A melankolikus hangulat lassan teljesen úrrá lett rajta. Gondolatai összevissza cikáztak s szárnyaltak a semmiben.
„Honnan s hová? S egyáltalán mi értelme az egésznek? Mi az amiért? S hol az ÉN? Megfelelni? Kinek?
S miért? Nem ez az amit akartam. Vagy igen? Ok-okozat összefüggés. És? Hol a szellem? Hol a lélek? Hol a lét? Ez az ÚT? S mi lett volna ha…? S akkor? Más a cél? Vagy a vég?
Létezik olyan, hogy na igen? Ez az! Vagy ott is csak pillanatnyi álom a cél? S mi a beteljesülés? Jó ez most vagy rossz? Vagy lehetett volna jobb is? S ha elrontotta hát hol? A sors útvesztőjében hol akadt el? Hol volt a keresztút? Melyet pillanatnyi önzősége miatt hátrahagyott?
Kérdések. S kérdések szülte további kérdések?
Válaszok…Válaszok, önnön magának? Önmegfelelés? Önismeret , lelkiismeret, ismeret….Vagy ismeretlenség?
Na igen, s az út amelyen jár…. Jó vagy rossz? Vagy a sors? A sors útja? Hm! A SORS…….
Létezik olyan hogy VÁLASZ? Válasz mindenre. Vagy keresni kell egy életen át? S ha megtalálta honnan ismeri fel? Honnan ismeri fel, hogy ez az! Ez az a válasz!”
Arra ocsúdott hogy az autó letekert ablakán beáramló meleg levegő cirógatta arcát. Halkan csendben szelte a kilométereket, ahogy gépiesen vezetett. Csak az autó duruzsoló hangja s az autópályán mellette elhaladók motorzaja törte meg a csendet. A csendet mely lágyan, simogatóan körülvette gondolatai közben. Szinte észre sem vette hogy már régen elhagyta a lehajtó sávot.
Csak vezetett s élvezte a mellette elsuhanó tájat, s a sebességet.
S egyszer csak ott volt. Lázasan kereste az utcát. Az utcát amely talán…..talán választ adhat.
Választ. Az egyik keresztútra. A sors keresztútjára. A Döntésre. A Döntésre amely lehet megváltoztatta életét. Kicsit arrébb állította le az autót. De innen is jól látta a házat. Szép kis takaros épület gyönyörű kerttel. Lassan remegő kézzel gyújtotta meg a cigarettáját. Itt volt. Kiegyensúlyozottság, boldogság, harmónia sugárzott az általa figyelt házból. A teljesség, s valahol ott a falak rejtekében volt Ő.

Nem gondolt semmire, üres volt. Ahogy a cigaretta füstjén keresztül nézte a házat lassan eleredt az eső. Hagyta hogy az egyre sűrűsödő esőcseppek lemossák arcáról a múlt emlékeit. Ott a szakadó esőben állva ahogy szépen lassan ruhája átnedvesedett érezte hogy megkapta az ELSŐ VÁLASZT.

Hozzászólások

pircsi47 - június 15 2011 16:23:54
Kedves Novák!
Bizony így van, hogy kérdés, kérdés hátán, hol rontottuk el, mit kellett volna jobban csinálni ? És számtalan újabb kérdés!
Egy válasz van, ami egyszer elromlott azt már nem kell eröltetni, mert
úgysem lesz belőle semmi!
Tapasztalatból tudom! Jól megírtad, gratulálok: Pircsi

Torma Zsuzsanna - június 17 2011 13:25:06
Kedves Novák!

Rövid kis prózádból látszik, hogy a főhős valamikor régen szintén ugyanúgy nem figyelt, mint most, és eltévesztette az útirányt, illetve nem vette észre a lehajtó sávot. Sokszor figyelni kell útunk során, és időben megállni ott, ahol kell, mert később már hiába találjuk meg a boldogsághoz vezető utat!

Üdv.: Torma Zsuzsanna

novak0411 - június 17 2011 15:22:49
Ki tudja mi lett volna ha...
Az élet így szép az apró mozzanataival.(szerintem)

mamuszka - június 21 2011 14:38:29
Valóban találok hasonlóságot, azaz inkább lelki rokonságot veled...
tépelődő vagy és válaszokat keresel olyan kérdésekre, amire tudod vagy nem is akarod tudni a választ...
Érdekes találkozás - mert nem tudok rólad semmit, - mint ahogy talán te sem, de most már elképzeltelek és - bocsáss meg - nem szeretném megtudni a valóságot ...Maradjon meg titoknak /a nicknév elég homályos, jótékonyan fedi az összes leleplező adatot. Szeretem a titkokat! A "Mi lett volna, ha...?" kérdést soha nem szabad feltenni, - elviszi a feltételezés romantikáját..
Szeretettel üdvözöllek - mamuszka