Napkorong

V

Seholsemvolt réten, apró dió házban éldegélt Fűzöld királyfi. Mint ahogy a neve is mutatja, fűzöld volt a ruhája, fűzöld volt a sapkája, fűzöld volt a szeme, sőt még a haja is. Fűzöld királyfinak nem volt egyetlen egy barátja sem, no nem azért mert fűzöld volt a színe, hanem mert olyan sokáig élt egymaga, hogy nem tudta, miként kell kedvesen viselkedni másokkal. Pedig, próbálkozott szegény feje, hogy játszópajtást találjon, de mindhiába! Így történt ez bóbitás kedden is, amikor a vidám reggeli napsugarak megcsiklandozták a talpát, mert ideje volt kikelnie az ágyból. Fűzöld királyfi nyújtózkodott egyet, kiugrott moha ágyikójából, majd guggolt kettőt, szökdelt hármat, a testmozgás, mint ti is tudjátok, nagyon fontos, és elrágcsálta kedvenc reggelijét, a csipkebogyó kekszet. Jókedvűen indult el a kis tóhoz barátot keresni. A tarka mező édes illata kísérte apró lépteit, a nyári szellő fuvallata cirógatta kizöldült arcocskáját. A tóparton megállt, vett egy nagy lendületet és átugrott egy vízitök kerek levelére ami a tó közepén békésen lebegett.
- Szép ugrás, kvakk, kvakk- brekegte valaki a közelben.
Fűzöld királyfi nézett jobbra, nézett balra, végül maga elé a vízbe és megpillantotta saját tükörképét.
- Te szóltál, te szépséges zöld valaki?
- Igen, kvakk, kvakk- felelte boldogan a béka, hisz, nagyon ritkán nevezték őt szépnek.
- Ha te is tudsz ilyen nagyot ugrani, akkor lehetnénk barátok- mondta a kis királyfi és meredten nézte a tükörképét.
A varangy a királyfi háta mögött hatalmasakat szökellt, már-már elérte a felhőpárnák csücskét csak hogy bebizonyítja, méltó a barátságra.
- Na, mi lesz már?- türelmetlenkedett a fűzöld emberke- Te nem is tudsz ugrani, ugye? Tudom, tudom, nem lehet mindenki olyan ügyes,okos és szép, mint én! Jobb, ha mégsem barátkozunk!
A béka úgy érezte, hatalmas igazságtalanság érte, dühében felpattant a vízitök levelére, és bebillentette a dicsekvőt a vízbe.
- Remélem úszásban is te vagy a legügyesebb, kvakk, kvakk!
Fűzöld királyfi, aki csak most pillantotta, meg a varangyot, megborzongott a gondolatra, hogy ő ezzel a csúf, guvadt szemű szörnyeteggel akart barátkozni.
Hol fog vajon ilyen ügyes, okos, szép barátot találni, mint ő maga? Miközben ezen gondolkodott, kiúszott a tóból- mert valljuk be, úszásban is roppant ügyes volt- s mint ázott fűcsomó, megállt a partján. Merre induljon tovább?
A napocska sugarai aranyos színbe vontak egy keskeny kis ösvényt a nádastól balra.
„Égi jel”- gondolta és szívében megújult reménnyel indult útnak, barátot keresni.