|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,222
|
|
_Mondatok egy halott Édesapához
Még néhány óra, és máris eltelt egy hónap. Pokolian rövid idõnek tûnt. Peregtek a napok egymás után, s még most sem hiszem el. Az agyamban egyfolytában zakatol a NEM LEHET, a NEM HISZEM!
Mindig, minden pillanatban várom, hogy betoppanj. Nem tudom elhinni, hogy így, egyik pillanatról a másikra megszûnhet egy élet; kihunyhat, mint az emlék-gyertyák lángja. Azóta csak folyton kereslek, próbálok bizonyítékot találni rá, hogy valahol, valamilyen formában tovább élsz, létezel. De Te nem segítesz, nem adsz jelet! Némaságba, láthatatlanságba burkolózva létezel bennem, mint ûr, mint hiány. Nincs szó, nincs zene, vers,amely valójában tükrözné azt a fájdalmat,azt a sok kusza érzést,gondolatot, ami azóta is bennem kavarog. S nincs más, csak az ordítás kényszere.
Vádollak, mert elhagytál, mert magamra hagytál, mert elvittél mindent Magaddal, amit csak ez a szó jelenthet: ÉDESAPA. S felmentlek, mert Te sem tehetsz róla, s mert úgy szerettél, ahogy csak édesapa szerethet egy gyereket. De miért?! Miért kellett ilyen korán itthagynod? Milyen erõ, milyen hatalom bírta le azt az érzést, azt az összetartozást, ami csak kettõnké volt? Milyen kegyetlen döntés választhatott el minket egymástól?
Rám hagytad a világ legnehezebb örökségét: Magadat. Azt, amit Tõled, Belõled tettem sajátommá, ami hitet, erõt adhatott, mert tartoztam vele, de csak NEKED! S most teher és kín minden közös gondolat, minden közös mozdulat. S többé nincs miért annak lennem, akivé Te tettél. Visszaadtad az adóslevelet, minden csak az enyém lett, amit eddig hitelbe kaptam. Mégis sokkal szegényebbé váltam. És csak fájok, mert bennem fájsz; s csak élek, mert bennem élsz. S még nem tudom, hogy ez igazán élet- e?!
Kisemmizett koldussá váltam, pedig több kincsem van, mint egy olajsejknek. De minden darab hideg, és szúr, és nem okoz örömöt. Mert már nem lehetek büszke erre az örökségre, mert vissza akarom fizetni az adósságom, mert örökre hitelbõl kell élnem most már.
S mert fájsz, és fájsz, és fájsz! S mert nem jössz, hogy simogass, hogy bíztass, mert már Te is tudod, hogy ez a seb többé nem gyógyítható.
|
|
|
- augusztus 23 2010 18:10:50
nem nagyon tudok szólni... talán így: részvétem?! nem tudom, hogy mondhatok-e ilyet de ez a novellád megfogott... talán azért is mert közelebb áll hozzám a komolyabb, lélekbemaró stílusa... túlcsordulnak benne az érzelmek! kicsit ezt hiányoltam az elõbbinél... a tüzet, a szenvedélyt... ami mindent szétfeszít... |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2026. április 17. péntek,
Húsvét, Rudolf napja van.
Holnap Andrea napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
Üdv!
