Ha megöl a csend vásott nevetése,
a némaság vérzõ lelked tépi széjjel,
csak nevess bátran e szomorú világra,
talán jön valaki és szíved megtalálja
Talán elmúlik majd akkor bánatod.
a csendes zokogásod végleg elhagyod,
míg a borús felhõket átszövi a Nap
már fényesen cikázó aranyfonala.
Akkor talán örömkönnyekben fürdik
majd, szemednek fagyosan kéklõ tengere,
s minden szívdobbanásban ott lesz veled,
egy új remény csókjának víg lehelete.
Talán felszárad kínba ejtett könnyed,
talán a szép napok újra rád köszönnek,
talán megint megtanulsz velem nevetni,
talán a szerelem fog felém vezetni.
Akkor talán megváltozik majd minden,
nem sírunk bántó véres könnyeket többet,
a fényre jutunk végre egymás oldalán
és örökké lehetünk egymásnak talán.
Torma Zsuzsanna - augusztus 22 2008 13:32:42
Kedves Szhemi!
Nagyon szép a versed. Nekem sok volt benne a"talán" szó, s talán lehetett volna más szavakkal helyettesíteni.
Negatívumként csak ennyit tudnék felhozni, de így is nagyon szép!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
szhemi - augusztus 25 2008 17:12:09
Kedves Zsuzsanna!
Talán, azért sok benne a talán, mert a bizonytalanságot szerettem volna kifejezni vele.
Köszönöm, hogy olvastad a verset.
Üdv: József
szhemi - augusztus 25 2008 17:14:32
Igen, ezt én is sajnálom.
Köszönöm kedves Elonor, hogy olvastad a verset.
Üdv: József
szhemi - augusztus 25 2008 17:17:33
Kedves PoRsZeM!
Sajnos csak talán maradt.
Örülök, hogy tetszett a vers.
Üdv: József
