Hosszúra nyúlt
szeptemberi árnyak
húzódnak a fák
lombsátrai alatt,
sóhaj-szelíden
hozzád vezet
a gondolat,
mert már
lelkem békéjébe
beleálmodtalak.
Elcsitult szívem
mélázó lantjáról
hallgatom
édes dalunkat,
miközben
húrjaira leszáll
súlytalan megpihen
a búcsúzó nyár,
nesztelen-csendesen
díszíti fel
egy megcsillanó
ökörnyál.
