|
 Vendég: 13
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,227
|
|
A civilizáció
részegítõ mámora
távoli illatpára.
Hallom a hangokat és
érzem én az ízeket,
de nem ez az, mitõl az
érzõ szívem megremeg.
A város lüktetése
nem öröm a lelkemnek.
Csillogó, hazug fényár,
pénzért vett kéj, nem éltet.
Sohasem tudnék lenni
irigy és elvarázsolt
bamba kirakatbaba
ki más kedvét keresve
önmagát megtagadja.
Nekem az erdõ csendje,
madarak lágy dallama,
a mezei virágok
színe, édes illata
okoz boldogságot.
Friss esõ után a föld
édes, tiszta illata,
napsütéstõl párolgó
arca olyan, mint mikor
téli éjben megfagy a
lehelet. Magával ragad
és elrepít a képzelet.
Él a bolygónk és beszél,
csak mi nem halljuk szavát.
Mint te meg én, Õ is él.
A fül nem hall a szem nem lát,
mert a mesterséges fény
megvakította szemünk,
s a zajtól nem hall fülünk.
Nyugalmat a lelkedben,
szeretetet egyedül
csak a szívedben keress!
S ha megtaláltad, akkor
tárd ki a szíved, lelked,
az emberek így lesznek
boldogok körülötted
Mikor megtalálod a
nyugalmat, szeretetet
rájössz, hogy mindig is ott
volt melletted, benned,
csak a csillogó hazug fény
és a benzinbûzös zaj
nem engedték látni szemed.
A természet gyermeke vagy.
Nappal a fény, este a föld.
Esõben víz, nyárban a tûz.
Erdõben lomb, réten a zöld.
Madarak hangja. Vad vére ûz
száguldva völgyön, hegyeken.
Egy vagy te földön, s egeken. |
|
|
- szeptember 13 2008 06:41:52
Ebbõl a versbõl valõban a természet õszinte imádata szól, szépen megfogalmazva. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2026. augusztus 27. csütörtök,
Gáspár napja van.
Holnap Ágoston napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
