Kell lenni egy helynek, hogy magadba szállj
Ha ver az élet, vagy bánt a magány
Vagy úgy érzed, hogy szeretetben van hiány
És sóvárogsz egy jobb élet után
Kell lenni egy helynek, ha csendre vágyol
Ha eleged van a sok lármás csillogásból
Ahol gondolataidban semmi sem gátol
Ahová elvonulhatsz a világ zajától
Kell lenni egy helynek, ahol Te vagy e világon
Ha valami nyomja lelkedet, nyomja fájón
Ahol leveheted gondod, mint kopott ruhát
És azt gondolhatod, hogy szükség van még rád
Kell lenni egy helynek, hogy elidõzz egy csendes imán
Ha nagyon vágyódsz szeretteid után
Akik bár már messze járnak Szent Mihály lován
De hiszed, hogy fohászod még eljut hozzájuk talán
Torma Zsuzsanna - szeptember 16 2008 08:54:03
Nagyon szép a versed, kedves Jomolnar, és hasznos mondanivalóval is bír!
Én is sokszor gondolok arra, hogy elmélyedve gondolatainkban, amikor eltávozott szeretteinkre gondolunk, azt hisszük, hogy odaátról segítenek minket, és talán ez így is van!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
