Könnyezve ébredtem,
a mélyen szunnyadó parázs
kitörõ lángja tépi fel sebeimbõl vérzõ lényemet,
a fájdalom ezernyi tövise sebezte szívemet,
a lelkek gyertyafénye sem gyógyítja be.
Itt van újra, mely feledni nem enged,
egy életen át cipelnek kell terhemet.
Mit tegyek, hogy engedjen,
ha milliónyi gondolat járja táncát fejemben
Újra és újra át kell élnem, ha a napok közelednek,
s érzem, hogy énemet veszítem el, tombolva elõtörve,
remegõ testemet összetörve, mintha minden a jelenben
történne - az évfordulók közelednek.
Uram! ismét esedezve kérlek segíts, hogy élnem ne így kelljen
mit rám mért a sorsom, méltón viseljem el,
lelkem mélyérõl feltörõ szorító bilincsemet lazítsd fel,
hogy ne roppantsa össze szívemet
Magdileona - szeptember 22 2008 07:19:28
Szerintem nem kicsit, NAGYON kétségbeesett, könyörgõen fájdalmas hangulatú írás. Kívánom, oldódjanak meg a gondjaid és vigasztalódást...
Szeretettel: Magdi
