visszarévedsz
a múlt fényébe
utad a végtelen
visszaút
ott élsz a nyüzsgõ emlékekben
sorsod a múlttal
összefut ott
ahová senki
nem kísérhet
magadban bogozod
múlt-batyud
magányos mosolyú
révületben
szemeden tört fényû
tûnt borúd nyomán
a búcsú
hangtalan
csendedbe ájulsz
nem kísérsz többé
utamon
soha
soha már
lépteim fáradt
üteme
halkul
indulok
némán
nélküled
járok
féltelek
félek
hol jársz
Anyám...?
denes - szeptember 21 2008 18:55:57
Ez a félelem bennünk van,mindig és mindenhol, ahol az elmúlás közel van és megérint fájdalmasan.Gyönyörû verset írtál.
gosivali - szeptember 21 2008 21:46:37
Szervusztok. Jó itt lenni újra, kicsit belesímulni a szép gondolatokba, veletek.
Apukám három hete haldoklik, eddig ápoltam, tegnap kórházba került, mert a fájdalmát otthon már nem lehetett csillapítani, Anyukám Alzheimer kóros - nemrég derült ki, és nagyon súlyos.
Ma is a fájdalmas valóság ad erõt, hogy valamennyit még segíthessünk, bár már alig lehet mit...
Köszönöm soraitokat. Most kicsit internet közelben maradok, néhány napot dolgoznom kell, a ddig a nõvérem vigyáz rájuk, aztán megyek újra hozzájuk. Talán hamarosan megint itt lehetek.
Addig is köszönöm. Írjatok szépeket, és olvassátok egymás gondolatait.
Szeretettel...
