Szenvedélye emésztõ tûz -,
szemembe kap.
Nem kéj, nem gyönyör se mámor,
de kelõ nap.
Lobog perzselõ lánggal, és
nem éget el.
Izzik, mint csipkebokor, de
el nem hamvad.
Így kél és pirul felettem
egy fájó seb -:
A szív megáll a horizonton,
s elernyd.
gondola - szeptember 24 2008 18:28:01
Szia!
Hááát, az elején bevallom másra gondoltam, aztán jött a vége, a csattanó. Ettõl még értékesebb lett!
szoszircsi - szeptember 24 2008 22:40:06
[b]Különös a versed...olyan,mint amikor kinn állunk a tûzõ napon...mégsem melegszik fel a lelkünk...sem a testünk...mert egy árnyék, egy kósza felhõ megakadályozza azt....
azt hiszem...értelek...
