Az idõ távhullámain evezve
Percek peregnek, némán kereslek.
Lüktet a képed agyam színpadán.
Ébredésem átka sóvár kínhalál.
A hajnal szorító markában landolok
Ujjai közt siklok, mint pergõ homok.
Megkövült szavak koppanását hallgatom
Velük hullok, jajdulva mozdulok.
S míg a csend húrjait mélán pengetem
Pilláim mögé titkon rejtelek
S szemem védõ fátyolát
Rád terítem, körbefoglak
Beléd kúszok gondolatban
Mint éhes vándor szomjadat csitítva
Az évek ráncaiból távolból mesélek.
Tétova utamon magamra eszmélek.
A Hold lámpása színtelen letérdel
S leballag az égrõl csillagok tüzével.
S míg táncukat lejtik éjnek rejtekében
Reggeli Napban újra gyúl az élet.
S a fény retinámba tágul
Egy fejezet színe lezárul.
Álmom szárnyán suhan a képzelet
Koldus-gazdagon remélve ébredek.
Földet érve testem parázsbölcsõbe hull
Vágytól égetõn ringatón kimúl.
S míg vajúdva születik a reggel
Elengedlek, s képzeletemmel
A szürke lét színeit tarkára festem
Míg mézízû ajkadon csendül a reggel
Hisz érted kél a lelkem.
Veled fekszem, veled ébredek fel.
