Köd lassan száll alá,az elhagyott tájra.
Érintésem könnyfátyolként hull alá hervadó virágra.
Csendben nézem mily törékeny e lét elmúlása.
Halál jõ...majd fagy..s elszórja magvát a tél.
Némán ülõk s nézem a körforgást,s magába húz e kietlen sivárság.
Gyász dallama csendül,haldokló testemben,
Elhamvad lassan,Hold izzó létével.
Máglyában égve,mely húsomat marja,
Nincs kiút csak az örökkévalóság hangja.
Gyászmadár száll alá a fekete égbõl,
Keresve mi elmúlt az emberi testbõl.
Lelkemmel szállva repül Õ tova,
Mert már megérintett a halál hívó szava.
Gyászvirág fehér szirma..
Gyászmadár rikoltó szava..
Egy gyászoló szív dallama..
denes - október 03 2008 17:38:33
Ez valóban egy gyászoló szív dallama, de remélem ez csak múló pillanat vagy játék és az életerõ majd gyõzedelmeskedik a versekben.
Hangulatos, bár szomorú vers volt.
BeYu - október 03 2008 21:13:18
Igaz, hogy szomorú sorok...de valami hasonló életérzés kerített hatalmába valamelyik nap...nagyon szépen fogalmaztad meg ezt a "gyászoló" állapotot! Nekem tetszik!
Necromanthica - október 04 2008 08:36:05
Ez valóság volt sajnosde köszönöm h írtatok..nagyon..
Berenike - október 04 2008 11:37:55
Szépen visszaadtad nekünk az érzéseid..teljesen átéreztem..azért...remélem átvészelted
Nagyon tetszik
de köszönöm h írtatok..nagyon..
