Most tiszta fejjel gondolok a ködös múltra
Füstös kocsmákra, mámoros éjekre
Most tiszta fejjel lépek az új útra
Mert nem vágyok már hamis kéjekre
Annyira fájt, hogy oly sokan elhagytak
S kellett, hogy valami pótolja az ûrt
Szenvedtem, s féltem, majd mások is elhagynak
Hát kipróbáltam mindent, füvet, port és tût
Rabjukká váltam s erõm se volt semmi
S társaim hullottak, mint a legyek
És tudtam, hogy nem akarok ilyen lenni
De gyenge voltam ahhoz, hogy bármit tegyek
Szerencsés vagyok, mert segítséget kaptam
S nem kellett mindezzel egyedül megküzdenem
Minden rosszat, minden fájót hátrahagytam
S minden nap erõt ad ez a gyõzelem
De fáj, ha néha meglátok utcákon, tereken
Sorstársakat, kiket még nem karolt fel senki
Látom nyomát a szernek felnõttön, gyereken
S feszít úgy belülrõl: valamit kéne tenni!!
Oly gyenge az ember és erõs minden mi rossz
Ha egyedül vagyunk, elveszünk, elvisz a szél
S ki az ki mindent majd helyre hoz?
Talán mi! De csak közösen érhetõ el a cél!
denes - október 05 2008 04:15:07
Reménykeltõ a vers, ahogy leszámol a múlttal és már tiszta fejjel észre veszi a körötte zajló és ismerõs régi világot.
