Gigászi hegyek között hasad a hajnal
ébredõ hegycsúcsok, alatta sötétség,
a fény utat tör nagy üggyel bajjal
végtelen kanyonok, feltárul a mélység,
kiszáradt folyómeder a semmibe vezet;
de már gyülekeznek a fellegek
az Olympus Mons felett
Ugyanolyan fények, ugyanolyan árnyak
ahogy a Nap hegyrõl-hegyre halad;
alig van változás évmilliók alatt,
szirtek csontváza dacol a fagyos széllel
porladó sziklák hevernek szerte-széjjel,
apró kövek szélárnyékban keresnek helyet,
de már gyülekeznek a fellegek
az Olympus Mons felett
Az összegyûlt felhõk sírnak, zokognak
örömkönnyeik évezredek porába hullnak;
ömlik az esõ, ömlik az élet,
ez az új formáló erõ;
egy holt korszaknak vet majd véget;
szikár sziklára száll villámok gyilkos tüze,
reped a szikla, lezuhan recsegve
zeng a villogó ég, zengenek a gördülõ kövek;
zengik a lüktetõ élet dalát a holt anyag felett
