Néha már azt hisszük, hogy
pici, borsónyi szívünk van,
és mégis, néha az a makacs
mekkorát dobban - pedig,
milyen pontosan kiszámítva
egyazon ritmusra a vággyal,
együtt szunnyad a téllel
és együtt ébred a nyárral -
Tavasszal meg ujjong, zsibong,
õsszel meg majd elsárgul -
néha már én is azt hiszem,
és hogy hogyan dolgozik, üzen!
Mindig és fáradhatatlanul,
mi mégis mindig megijedünk
ha dobban egyet páratlanul.
És mikor rájövünk végre, hogy
milyen bolondos szívünk van,
és hogy ez a szív milyen nagy:
azt hisszük, mindenre képes,
és hogy mindent befogad.
Torma Zsuzsanna - október 20 2008 09:58:30
Kedves Lyrical Poet!
Nekem nagyon tetszik a versed. Igen, néha úgy érezzük, hogy milyen pici a szívünk, néha meg úgy, hogy milyen nagy.
Amikor tele van szeretettel, akkor úgy érezzük, hogy milyen nagy!
Szinte szétrobban. Ezért kell adnunkb elõle mindig egy kicsit, hogy az egyensúlyt megtartsjuk!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
