Áfonya-ízû kék õszi reggelek,
asztalomon õszirózsa integet
cserépszínû vázában
reggeli ködökön, párákon át,
az õsz lebeg, az õsz lebeg
mindenki házában.
A szarvasok hívó dalt zengenek,
a pókhálón pára csöppje remeg,
úgy csüng a halálba
Nem hallja senki sem sóhaját,
az õsz lebeg, az õsz lebeg
felsíró szavára.
A házak falán hûs esõ pereg,
a lombokon zenél, hempereg
a levelek sárgasága
S amíg én így nézem ezt a fát,
az õsz lebeg, az õsz lebeg
a mulandóság himnuszára.
Már õszülnek a fák, a füvek,
s halkan suttog a berek
a deres õszi fákra
Búcsúzóul bíztatást intek át,
az õsz lebeg, az õsz lebeg
e csoda szimfóniára.
Most öröm és harc van veled,
küzdelemtõl fáradt kezed
minden mozdulatára
Mormolsz egy-egy halk imát,
az õsz lebeg, az õsz lebeg
elmúló szép varázsra.
