Mikor kávé illatra ébredek,
mindig feltörnek az emlékek.
Mikor reggelente megleptél
egy gyengéd csókkal ébresztettél.
Halk lépted most is itt jár.
Csak kattant a zár,
s te itt hagytál!
Fáradt szemed lehunyod,
de a gondolatom így is látod.
Kerestem az utat,
ami rád mutat,
de már régen itt hagytál,
s nem értem, amiért elhagytál.
Hiányzol. Az út mentén fázol?
Vízen át, tudatom hozzád gázol.
Vizes ruhák a kötélen lógnak,
fájó emlékek utánam loholnak.
Ha rád gondolok, eszembe jutsz,
amint a parton felém futsz.
Elmúló szenvedélyek rólunk dalolnak,
a vad tüzek még bennem lobognak.
Most mégse vagy itt mellettem,
s utánad még se mentem.
Fáj, hogy elmentél tõlem,
de ezt már nem szeded ki belõlem!
denes - október 23 2008 15:16:36
Tudod, még annak is fáj, aki csak elolvassa versed, mert az a szomorú hangulat és átélt bántó események, melyek vezérlik az egészet teszik számunkra is sajnálatossá a történteket.
iytop - október 23 2008 18:31:07
A versed szép igy lelki fájdalommal is.
