A sötétben látszik a holtak lehelete,
Megannyi síron a lángok tengere.
Az emlékezet gyújtotta a lelkeknek,
Kiket az idõ soha nem feledtet.
A kicsi lángok, mind õszinte fények
Vetnek árnyékot, játszanak a képek.
A csillagok az égen, mint elégõ hamu
A messzeségben, mint megannyi tanú.
Ezernyi pillanatkép, mi lassan elmúlik
Mint a gyertya felvillan, aztán kialszik
Ez az élet lángja, mit könnyen elfúj a szél
Mint a füst a levegõben az emlék tovább él.
White - november 01 2008 21:08:39
Gyönyörû, aranyos szép kis vers azokról akik már nem lehetnek velünk.
Gratulálok hozzá!
Babian - november 01 2008 22:44:04
Szia Raf! Olvastalak, nagyon szép! Puszi Anikó
Nagyerdessy - november 02 2008 09:33:50
Köszönet a képért; Kicsi lángok vetnek árnyékot a csillagok egén, mint sötéten a holtak lehelete. Ez megfogott, de nagyon!
genezisz - november 03 2008 21:21:35
Szia!
Csak jót tudok írni versedrõl.
Fõleg a második versszak nagyon szép!
üdv. genezisz .
