Álmos a város.
A pirkadat döcögésével
Bújik még a takaró alá
Ahol nem lelnének,
De a kötelesség idejére
Mélán felvernek utász.
A percek dohognak.
Felverték a nagyvilágot
A kopogó testetek leplek
Követvén követi
Mutass nekem egy
Ennél szebb világot.
A világ, az én világom
Ahol a test nyomja a testet
A lelkek emésztik a lelket
S ahol a vér úgy fakul
Mint az õszi tájban
Egy csupasz eperfa levél
S a hatalmas boltív alatt
Táncot jár a vigasz s öröm
S a saját ház falai között
Ódon kikövezett kövön
A magány, bánat a bú
S a letört köröm
Az utcakövek némán kopognak.
Járnak kelnek a néma arcok
Észrevétlenül a köd is r17;marcogr17;
S a formák formátlan csuhák
A szemgödrök hegyeiben
Befészkelte magát a kovász.
Maryam - november 10 2008 20:22:48
Érdekesen írsz, bár bevallom nem tudtam teljesen megfejteni a mondanivalót, lehet, hogy ez is volt a célod. Elvont...odáig eljutottam, hogy pirkad, és mozgásba lendül az élet a városban. Ellentétekre építesz, mint bú-öröm, és különlegesek a szótõ ismétlések is.
Maryam
abormy - november 11 2008 07:56:02
Köszönöm szépen
