Sötét leplet hint a tájra az éjszaka,
Mely úgy terül el mint halotti lepel.
Augusztus van, a csillagok évszaka,
Mindent könny? nyári lég lep el.
Ülök, s csak nézem a milliom csillagot,
Ezernyi fénybogárként ragyog odafönt.
A f?szálakra hintenek ezüst harmatot.
Virágok édes illata száll mindenütt.
Mindent gyémántos ragyogással bevon
a hold ezüst köntösének csücske,
Az éjszaka minden szell?t összefon
S egybef?zi a hold édes ezüstje.
Tavakba gy?jti a magány édes cseppjeit
a csalósottság tündérének haja,
S arany gyöngyöket hint a nyugat véres csillaga.
Csak ülök, s egyre múlik az éjszaka.
A jóles? csendben az egyedüllét lépte dobban.
Egy magányos angyal szárnya rebben a csendben.
A kétségbeesés t?ze lángralobban
Mikor a hajnal felvillan a fellegekben.
Az éjszakát messze ?zi késével a pirkadat.
Elmúlt az édes sötétség, elszaladt.
Elkergette, legy?zte az átkozott virradat,
s csak magányos szívem az, ami itt maradt.
Míg el nem j? az áldott éjszaka leple,
lepihenek, mikor a Nap felbukkan keletre.
S ha majd alkonyatba fordul a nap szaka,
Eljövök, mert az én szerelmem az éjszaka!
Monika - augusztus 01 2007 08:48:45 Köszi!igyekeztem, és azt hiszem ez a téma most megint jó néhány versre elegend? lesz! Szeretem a vámpírokat, de a vérfarkasokat jobban!
Köszi!igyekeztem, és azt hiszem ez a téma most megint jó néhány versre elegend? lesz! Szeretem a vámpírokat, de a vérfarkasokat jobban!
