|
 Vendég: 12
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Ében éji bársonyba vont viharos tengeren
Szilaj hullámok zengik dalát a búnak,
Egy hol volt, hol nem volt elkárhozott vitorlásról,
Így szólt meséje a Bolygó Hollandinak.
A misztrál éles karmai rongyossá szaggatták
A hollófekete vászonvitorlákat,
De nem tudtak megálljt parancsolni minden vizek
Legrettegettebb kísértethajójának.
Még a haragos szélroham is meghunyászkodott
A némán sikló Bolygó Hollandi alatt,
És megadva magát az erõsebbnek távozott,
Hogy inkább romba döntse a városokat.
S míg a pusztító orkán csalódottan odébbállt,
Hogy másutt keressen könnyebb, gyengébb prédát,
Van der Decken rendíthetetlen, szürke kõszirtként
A viharvert hajóhídon állt, s várt, csak várt.
Majd, miután a vad, tomboló égiháború
Az útjukban teljesen lecsillapodott,
Háromszögû kapitányi kalapját levette,
S fejét lehajtva lemondóan sóhajtott.
Hiába minden ima, hiába minden fohász,
A megbocsátás, a megváltás nem jött el,
Az elátkozott hajót és félholt legénységét
Koporsófedélként hullám nem fedte el.
Van der Decken megtörten, némán, a földet nézve
Hagyta a háta mögött a hajóhidat,
Majd eltûnt egykor pompás, ma pókhálókkal teli,
Vaksötét kabinjának ajtaja alatt.
A századokat túlélõ, fakó hajódeszkák
Tölgyfatestén remegéshullám futott át,
Ahogy poros menedéke mélyén Van der Decken
Megszólaltatta a roskatag orgonát.
A tenger zokogott az õsöreg hangszermonstrum
Ütött-kopott, rozsdamarta vén szívében,
És a mélyen búgó sírás felküzdötte magát
Kagylókkal benõtt, penészes sípcsövében.
Az elszakított lelkû, se nem élõ, se nem holt,
Üres legénység némán végezte dolgát,
Miközben fájdalomtól tébolyult kapitányuk
Szívszaggató dallamba vitte bánatát.
A porhüvelymatrózok meg se hallották a zenét,
Mint néma gép tették, amit tenni kellett,
A melódia pedig lassan elhalt, véget ért,
Mire a hajnal a horizontra lépett.
A vihar tovaszállt, eltûnt, akárcsak a zene,
Néma lett a hajó, néma lett a tenger,
És a síri csendben álló vízen felbukkant egy
Megtépázott, kettéroppant, gyászos szkúner.
Ez volt az átka, sorsa a Bolygó Hollandinak,
Katasztrófát, halált hozni minden másra,
Így a végzetes misztrálviharba keveredett,
Szerencsétlen, és már halott vitorlásra.
Van der Decken szótlan nézte az úszó romokat
Elátkozott Hollandija hídján állva,
És figyelte, ahogy egy deszkán fekvõ alakot
Felé sodor a süllyedõ hajó árja.
Parancsára az élõholt matrózok felhúzták
A fedélzetre az eszméletlen testet,
Majd a halottsápadt legénység a kapitányuk
És a fekvõ túlélõ köré sereglett.
Az ifjú és gyönyörû lány, aki szerencsésen
Átvészelte a szomorú tragédiát,
Lassacskán magához tért, körültekintett, aztán
Reszketve és halálra rémülten felállt.
Van der Decken a lányra pillantva mélyen belül
Valami furcsát és ismeretlent érzett,
Kézfejét bátorítóan feléje nyújtotta,
S erõtlen mosollyal a szemébe nézett.
A reszketõ lány számára a sok halott arc közt
A szürke Van der Decken szinte ragyogott,
Így erõt vett szívét belülrõl maró félelmén,
És az aszott, öreg kézbe kapaszkodott.
Kék szemei tágra nyíltak, s szívét a rettegés
Fizikai vasmarokkal zúzta össze,
Majd Van der Decken s az élõholt legénység elõtt
Holtan rogyott a hajó fedélzetére.
Törékeny lelkét kitépte, és messzire vitte
A Bolygó Hollandi sötét, gyilkos átka,
A sápadt legénység némán a dolgára indult,
S a tetemet belökték az óceánba.
A szélvihar elvonult, a legénység távozott,
Az ifjú lány fiatal lelke messze szállt,
És Van der Decken, magára maradva, egyedül,
A komor hajóhídon síri csendben állt.
Mire a nap újra eltûnt a horizont mögött,
És helyét az ezüst holdkorong vette fel,
Van der Decken elvonult kabinja homályába,
Ahonnan bús, halk dallam szállt az égre fel.
A kapitány az orgonabillentyûknek adta
Minden keserûségét, minden fájdalmát,
De minden egyes leütésnél egyre nagyobb ûr
Lepte el vénséges lelke minden zugát.
A kínt téboly váltotta fel, azt pedig vad harag,
S Van der Decken féktelen dühvel üvöltött,
Ahogy üvöltöttek a rozzant orgonasípok,
És ahogy kívül ég s tenger is dübörgött.
Villámok szaggatták szét a fekete felhõket,
Alant pedig hullámhegyek morajlottak.
A lidérchajó ellen a szélvihar karmai
Utolsó, elsöprõ támadásba fogtak.
A vén, ingatag orgona lágy dallama elhalt,
Hogy mint ágyútûz, robbanjon ki az új dal,
Benne Van der Decken s az égiháború
Mindent halálra ítélõ haragjával.
Az élõholt legénység a fedélzeten megállt,
Majd dolgát hagyva az ágyúkhoz vánszorgott,
És rozsdásodó ágyúgolyóval töltöttek meg
Minden mohón tátongó öreg vastorkot.
Az ég zengett, a tenger zúgott, a dal harsogott,
A vénséges Hollandi pedig mennydörgött,
Csattant villám, morajlott hullám, búgott orgona,
Kiabált ágyú, s Van der Decken õrjöngött.
A pokol muzsikája szólt az óceán vizén,
És a zord dalt vitte a Bolygó Hollandi,
Mígnem lassacskán egy roppant kõszirt árnyéka
Kezdett a kísértethajóra borulni.
Ott kezdõdött minden, ott is kell, hogy vége legyen,
Ezt Van der Decken már érezte, már tudta,
Ahogy az éjszakában fároszként felmagaslott
A hajóorrnál a Jóreménység-foka.
A vihar, az orgona, az ágyútûz elnémult,
Csak a hullámok járták még vad táncukat,
És mint elesett prédára vadászó farkasok
A hajótest körül köröztek, forogtak.
A kör egyre inkább szélesedett, a tánc pedig
Egyre vadabbá, szilajabbá változott,
Míg végül a Bolygó Hollandi tengerhez szokott
Erõs fagerince vészesen megingott.
A Bolygó Hollandi egy tengerörvény közepén
Magatehetetlenül, vadul hánykódott,
És mint gyenge ladik a gonosz Maelströmben,
Az elkerülhetetlenre várakozott.
Még felcsendült egy utolsó, halk dallam,
S még felhangzott egy utolsó csendes sóhaj,
Aztán, végül, elnyelte az elátkozott hajót
Örök sírként a megváltó hullámrobaj.
Aranyló palástba vont napkoronás tengeren
Néma hullámok zúgják dalát a búnak,
Egy hol volt, hol nem volt békére lelt vitorlásról,
Így szólt, rég, meséje a Bolygó Hollandinak.
|
|
|
- november 26 2008 08:19:07
Nagyon szép verses mesét olvashattam, kedves Tris, a Bolygó Hollandiról. Szomorú és egyben félelmetes, titokzatos történések sorozata jelenik meg az olvasó elõtt.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- november 26 2008 09:58:45
Zsuzsa, mint mindig: köszönöm! |
- november 26 2008 21:00:08
Gyöngy, nagyon-nagyon köszönöm! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. május 10. szombat,
Ármin, Pálma napja van.
Holnap Ferenc napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
