Egy fehér ágyhoz érve,
melyben fekszik,
egy öreg néne
õsz haja szétterül,
a fehér párnán,
s megfáradt teste,
az ágyba süpped be
Szemének fénye,
rég kifakult már
s a tudata is,olykor-olykor
elhagyja már
Figyelem amint formálja a szavakat,
amik mindig ugyanazok
Mért köllött a kiskutyákat elvinni
Hangja s a szívverése,
egyre erõsebb,
amely csak gyengíti,
a megfáradt testet
már az ágy sem bírja,
a fájdalom súlyát,,
s felreccsen bánatában
Mért köllött a kiskutyákat elvinni
Barb - december 05 2008 20:04:53
Borzongató a versed.Ettõl költészet, amit írtál. Minden elismerésem!
Torma Zsuzsanna - december 08 2008 13:21:50
Egy,már meghalni készülõ öreg néne az utolsó tiszta pillanataiban is egy dologra összpontosít, ami életében biztosan egy fájó emlék.
Nagyon megható!
