Rendületed minden rezzenete
Belém savas csikarással
Óvja féltett árnyad lomha mélységét.
Üres pohár, mint e világom
Elillan a mosolyvarázs,
S a rádióm feletti szivarcsikk
Lomha füstjébõl arcod tükörképe rebben szét.
Minden szavad mögött szemed színe
Fénycsóvaként világítja otthonunk utcáit.
S miként szerkesszem mondataim szoros fonatait?
Hogy kitárulkozzam, mint hernyóbáb,
Pillangóvá változás, s egy magvaska hajtás.
Égek, félek, mindig vétek,
Életem akár egy sivár kutyamenhely.
Összeszedném emlékeid hiányzó mozaik darabját,
Kitölteném vele érzelmeim közti hídját,
Megkeresném személyemhez vezetõ kulcsaim,
Reményemet átkaroló bársonylepel fodrait.
Szunnyadó medve barlangja
Mind életem fuldokló némasága,
Áttöröm én csendes függönyét,
Miközben odaát lágyan megöl a hév.
De bennem laksz te kedves párom.
Jó éjszakát holdfénnyel simuló ágyadon.
