A Tested!
A tested kellett, semmi más!
Az érzés és tapintás,
A könnyeidet akartam,
Letörölni arcodról,
Hérát látni benned,
S a kegyetlen mosolyt.
Tükröt látni Rajtad,
S visszanézni Reám,
A féltés zálogaként,
Lelkem megnyugvást talált,
Szerető karjaidban,
S az elmúlást ajkadon,
A megnyugvást,
Ősi hajnalon.
Kértél.
Én adtam.
Mindent átadtam magamból,
Mindent, mi akkor birtokomban volt,
A szívem, lelkem, tapasztalatom,
A hűvös csókot, a szertelen jót.
Akkor még nem értettem,
Ki voltál Nekem,
Nem értettem azt,
Hogy ez mind szerelem.
Nem tudtam megfejteni,
Hogy áldozatok vagyunk,
Azt, hogy akkor csak Mi,
S a szerelem vagyunk.
Az ágy!
Az volt a kín!
Ahogy együtt,
A titkolt órákban,
A lehetetlen érzést,
Átélni Veled,
Micsoda szerelem!
Meztelenül együtt,
Futni, és megállni,
Látni bronz tested,
S Veled együtt zihálni,
Nyirkos hangszálaidon
Úgy játszottak a képek,
Mint derűs mosolyon
Az őszinte madárfészek,
Lábaink játéka,
A véres Maraton,
Kezünk támasza,
Mint vetített alkony,
S a harc színtere,
Jól ismert terep,
A végtelen szült Engem, s Téged,
A csatamező, hol áradt, s apadt,
S párnánkkal csillapítottuk,
A gerjedt vágyakat!
Vér!
Nyugalom!
Jussunk az átok.
Elmúlt a szeretet,
Magamra hagytál,
S a tiltott rengeteg
Magához láncolt,
Minden nap,
Mikor kívántam Én,
Szent ajkadat,
Mert emlékképet adott,
Napról - napra, ezreket,
A kívánt csókokat,
S a kért kegyelmet.
Véres harcaink,
S az egymástól elrabolt foglyok,
Az Egyház, tudod,
Mind ellenünk vallott,
Mert Te tudtad,
Mi mit követünk el,
S érezted súlyát, mégis
Oda adtad, mi Nekem kell.
Én fiatal, s bolond,
Később alakult vágyam,
Magasabb fokon.
Elvesztettelek!
Igen! Nem érezlek már!
Eltűnt arcomról, az átkos félhomály,
A rút átok, az izzasztó prűd,
A titkolt mi volt, az éltető bűn!
Hadj nyugodni!
Eleresztem emlékeid.
Kővé vált ez a szív!
Megbénult az izom,
S megállt a kín.
Megvallom utolszor,
Mit esténként gondolok,
A tested,
A tested kellett semmi más!
S tudnom kellett volna,
Hogy ebben rejlik, az örök,
S tiszta, őszinte elválás!
2009.01.28.
|
|
