Meghalunk azért,hogy holnap...
Oly szomorkás a gondolatom máma.
Talán már holnap,
Sétálón a fákat
Őket még láthatom.
Vidámak, üdék maradnak...
Miközben rothadó húsunk
Csontunkról leszárad.
Annyi a Napsugár,
Istenem, annyi fény
Még leszen mi utánunk?
Évszakokat gyászkíséret követi
Csak eső, melyből a hűvös árad.
S a fű, új hajtását fogja adni?
Hold is hajlani fog víz felett?
Annyi gyűlölet e Földön
Mikor életünk vízcseppként tömörített.
E percben itt, s a másikat nem értem
Mert nem figyelünk többet magunkra.
Mosolyunkat eldugjuk, s az álmot
Virágot nem szedünk, ügyelünk egymásra?
Oly gyorskialvó a lángunk
Oly gyorsan megyünk a halálba.
sziszifusz - február 02 2009 22:05:59
Kedves Elemér!
Jól érzékeltetted gondolataidat. Melyek megint magvasak voltak!
Szeretettel: Szisz
gufi - február 03 2009 09:51:40
Kedves Elemér!
Ez a jelenkor problémája.Rohanunk,nemtörődünk,
elmegyünk, ésközben nem igazán éltünk.
Ísmét nagyon kemény mondani valót boncolgat versed.
üdv:gufi
Torma Zsuzsanna - február 03 2009 14:30:20
Nagyon szép és megható, s egyben igen csak elgondolkodtató ez a versed, kedves Elemér.
Bizony... gyorskialvó a lágnunk.... oly gyorsan megyünk a halálba.
De nem árt, ha közben megállunk... és rácsodálkozunk a szép dolgokra... mondjuk egy rózsára....egy rózsakertre...
Üdv.: Torma Zsuzsanna
reitinger jolan - február 03 2009 18:49:03
Még ezt a rohanó életet is nyugalom járja körül versedben.
Szeretettel Joli
