Egyszer majd a temetőben
Oda, a szélére rakjatok.
Ott a családi sírban együttlétben
A hosszú Téli idő rendben
Egymás között unatkozni nem fogok.
Az ítélkezés én felettem, felejteti ki voltam...
Porszemeim szórja széjjel
Felejtésben merült éjjel
Hosszú utal, sötétséggel
Szemeim csukódnak.
Így a pihenésem öröklétben mozdulatlan.
Gyermekláncfű pelyhe áldani fog.
Nem lesz okom sírásra, örömre
A fekete talaj fölöttem...
Nyomasztóan sok.
S majd az esők, mosdatóim
Bűnösségem csontjaimat mossák le.
Úgy, mint gyökerek a földben
Élni fogok bujdosóként
Jobb napokat érezve.
S onnan arcomat virágban kidugom.
Egy ifjú ki a múltból jöve
Égesse csak Napnak szépe
S a Szél is tépje, vésse...
Szakítsa virágom a lányok szépe,
S hordja hajában,szabadon.
gufi - február 03 2009 21:30:32
Kedves Elemér!
Neked még utána is a lányoknál kell hogy kiköss.
Versed szomorúan indul, és a virággal újjá éled.
Nagyon szép lett.
üdv:gufi
majus - február 03 2009 22:56:48
Kedves Iytop!
Hát igen érdekes alkotás,félve kezdi el olvasni az ember,végére nem félünk semmitől. Meghatóan szép írás!
Üdv.:majus
Úgy legyen!!! Gyönyörűen fogalmaztad meg túlvilági létedet.
Éledj újra egy virágban, de olyanban, amelynek gyökerei továbbélnek, és minden tavasszsal új virágot hoznak!
Üdv.:Torma Zsuzsanna
reitinger jolan - február 04 2009 18:00:48
Ha csak egy szál virág leszel, akkor is megérte.
Szeretettel Joli
genezisz - február 05 2009 07:53:34
Szia Elemér!
Verseidben mindig ott a virág.
Ez azért is kedves mert kertész lévén én is a lelkemre ölelném ,
az összes virágot.-Meg az összes szépasszonyt virággal a hajában-
