Letörte a virágot.
A düh pirosra festette az idő barázdáját
az arcán.
Tanácstalanul álldogállt.
Nézte a kezétől fényesre koptatott kapanyelet.
Könny gyült a szemébe.
Lassan lehajolt,kezébe vette
a Nefelejcset.
Érezte illatát,a mindenen túláradó
élni akarást.
Hallotta a múltba veszett szerelem zenéjét,
látta a szivárványt.
S a csókok ízének zabolátlan vibrálása,
átjárta testét.
Nem volt már mérges,elhatározta
kipréseli a virágot.
Mert emlékezni kell,s ő emlékezni fog,
hogy életet kapjon a jelen.
marica - február 12 2009 06:10:41
Kedves Caba!
Meghatóan szép amit, és ahogy írtál. tört virág életönkrt is présalá teszi az élet.
Nagyon tetszet. Köszönöm az élményt.
Szeretettel: marica
gufi - február 12 2009 08:39:21
Kedves Csaba!
Életünk során mindannyian elkövetünk, "letörünk virágot".
Ki véletlenül,ki készakarva.A baj az ha utána,
hagyjuk hogy elenyésszen.Versedben viszont,a méreg,a megbánás,a további dédelgetés kap szerepet,ami nagyon megható, és mély érzelmekről tanúskodik.Nagyon tetszik.
üdv:gufi
maximum - február 12 2009 14:19:47
Kedves, szép vers, gratulálok hozzá! üdvözlettel: maximum
.... és sikeres holnapot:munkában,sorsba
