A valóság s az álom törésvonalán
sajogva gy?r?dik bennem heggyé a tudat,
a reggel markában csak halvány kép foszlány
kuporog, sápadt színekkel festve arcodat.
A rég vászna, mintha csak örökké ázna
az id? monoton csörgedez? vizében,
úgy fakul, s kúszik a feledés hínára,
hogy belepje a múltat, takarja egészen.
Peregnek a napok akár búzaszemek,
ha szelével rázza sárga kalászát a nyár,
de nem tudom még, meddig emlékezhetek,
mikor fogadja az utolsó szemet, a sár.
