lelkem skáláján
játszik az élet
hol rapszódiát,
hol szteppel
a végzet,
maréknyi fillérek
csörögve csengnek
öreg vagyok talán
néha félek
pedig pengnek,
a húrok
csillognak a fények
ölelnek a karok,
mégis mit akarok
pipám illanó füstje,
mint kedvesem
lágyan átölel,
ringat karjaival
lassan felemel,
szobában lebegünk
itt benn, de a nyitott
ablakon át
magával ragad
a képzelet
a pillanat
szárnyakat sző nekem
talán velük
mint vándormadár
átszelem a végtelent
lassan becsukódik
szemem
s a hintaszék
bátran útra kel
Torma Zsuzsanna - március 04 2009 09:51:01
Kedves Alkotoklap!
Nagyon szépek a versben a megszemélyesítések, és bár nem következetesen egyformák a szótagok, azért a rímek több helyütt összecsengenek. Az utolsó versszakban a szavakat vessző sem választja el egymástól, ebben tér el a többi versszaktól, de ez a vers mondanivalóját nem minősíti le.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
Santos - március 04 2009 10:05:42
Köszönöm Kedves Zsuzsika figyelmed és általam nagyra értékelt véleményed.
Szeretettel alkotok:
gufi - március 04 2009 11:36:27
Kedves Alkotok!
Szép képeket társz elém versedben.
Sugárzik belőle a meghitt nyugalom,és a csendes boldogság.
üdv:gufi
maximum - március 04 2009 12:15:50
Kedves Alkotoklap a versed tesztett! üdvözlettel: maximum
rea - március 04 2009 15:08:22
Nagyon szép verset írtál.Csak gratulálni tudok!
Szeretettel:Rea
