Vágy-jövőből építünk jelent,
S nőnek mögöttünk izmos múlt-falak,
Ölelünk magunknak végtelent,
Mint el nem váló csillagsugarak.
A perc talán már hírnevet fogan,
Minket csodál, mint szép komédiát,
S ha éltünk egyszer végleg elrohan,
Majd holt fejünkre rajzol glóriát.
Mint ősi kornak hírhedt boldog párja;
Leszünk a csókok mitológiája,
S tán azt hirdeti majd egy ostoba,
Hogy mi ketten nem léteztünk soha…
Másnak legenda vagy; távoli zsoltár;
De nekem kedvesem; a Tested oltár!
