Teher vagyok magamnak:
Bár lehetnék olyan,
milyennek Te szeretnél!
Bár lehetnék olyan,
ami nélkül is szeretlek
kényszeresen, - mert
idegesít, ami vagy...,
..- s megőrülök érted.
2. Szent ármány
Bebújtál a modern kőfal mögé:
Frissen montírozták régi Bábeled.
De bosszúm karja végül utólér:
Kiszabadítom (ó) szegény szived.
3. Áradj!
Mondd ki szabadon azt, hogy:...
Nagy kő essen lerólad!
Adj egy váratlan maflást
a romantikátlan sorsnak!
Törjön ki most tüdőd az
előírt díszleted mögűl!
Patakozzon a könnyed...
- Zokogj, kegyetlenül!
szoszircsi - március 20 2009 06:56:37
Igazán frappáns, remek...szellemes...és persze a szerelmet meg ne próbáljuk megközelíteni az elménkkel...az sosem szorul magyarázatra...és persze,hogy mindkét véglet benne van...
Ez jó, hogy a végén "szeretettel" osztod....
Kifejezetten tetszik
Szeretettel
szí.
winston - március 20 2009 09:02:33
nagyon tetszett az első és az utolsó
gufi - március 20 2009 09:29:27
Kedves Zsanna!
Remekül felvezetted,néhol kicsit cinikusan is szerelemről szoló versed.
üdv:gufi
rea - március 20 2009 10:41:14
Nagyon tetszett!Szeretem az ilyen verselést!Emlékeztet egy számomra kedves költő "szellemiségére".
Csak gratulálni tudok.
Szeretettel:Rea
