Álomból, ha riad tűző napsugárra
Rá hajlik törékeny pipacsok vállára
Vágyakozva susog feléjük, nem értik
Aztán elpirulva egymás közt beszélik:
Látod, milyen merész? Mindenkinek bókol,
Állítom, épp olyan szemtelenül csókol!
Nyári éjszakákon ölelkezve ringat
Hangyát, legyet, tücsköt, százféle bogarat
Azt hiszi nélküle árva lesz a világ
Játszik a széllel, s az megfésüli haját.
Torma Zsuzsanna - május 14 2009 12:08:04
Kedves Katalin!
Ez számomra csodálatos! Végigvonultatod a sok szép megszemélyesítést a versen.
Az árvalányhaj játszik a széllel, és a szél is játszik vele, "megvésüli haját".
Azt hiszem mostanában ez az egyik legszebb vers, amit olvastam az alkotóktól!!!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
ZETA - május 14 2009 16:55:03
Gratulákok a szép versedhez. ZETA
reitinger jolan - május 14 2009 19:22:06
Nagyon kedves a versed.
Ha nem tévedek az árvalányhajat tűzték kalapba? lehet szegény már kipusztulóban van, kiűzi a vadkender.
Szeretettel Joli
gufi - május 14 2009 20:33:20
Kedves Kati!
Nagyon kifinomult, érzékien játékos versed csodás lett.
üdv:gufi
winston - május 14 2009 21:24:58
nagyon szép a versed
heaven - május 15 2009 11:35:49
Szép vers, a kedves virágról.
