Síri csend vala, nem hallatszik most a jó szava.
Fekete folyó öblít, melynek gátat nem kerít.
Elmémben megdől minden dogma, na kapaszkodna.
Fehér csillag kihuny, arcomra ül keserű gúny.
Terjeng a rossz köves szél, naiv ember nem remél.
Agyat a bűz áraszt, most betegség diktál, választ.
Karcsú remény oly jó, ó, elúszott e kis hajó.
Fárad az emberi test, leereszkedik az est.
Vár az emberi agy, vajon majd a jövő mit ad.
Fordul a feketeár, emberünk csodára vár
Felvillan az elfeledett csillag, szúr, hogy villan
Boldog az emberi lét, legyőzte betegségét.
Szabolcs 2009.5.18
.jpg)
