Sötétbe merülök egyre lejjebb, s lejjeb,
nem látom a napot mikor végre felkel.
Keresem az utat az éltető fény felé,
Érzem távolodni, s kihunyi a reményt.
Ülök a sarokban a sírás fojtogat
látom a napot, amint tova suhan.
Az est homályba burkolja a szobám
Könnyeim peregnek, hangtalanul némán.
A megoldást keresem, de sehol sem lelem.
A bánat kövére esik tekintetem.
Oda ballagok hát és csendben leülök
Reménytelenség, s a fájó könnyek között.
Szeretnék meghalni, tovább nem létezni
Szabadon szeretnék a széllel útra kelni.
Ha nem leszek többé, mert kihunyt a fény
Ne sírjatok értem; - boldog leszek én.
kedves51 - július 23 2009 03:14:37
Kedves Scarlett!
Köszönöm , hogy nálam jártál..
Tényleg nagyon mélyponton voltam. nem sok kellett hogy bele ne haljak....
De úgy tünik az Isteneknek más célja van velem, mert a kilátástalanságban megcsillant a remény. Az első kétségbeesett pánikroham után jött a megoldás.
Köszönm.
Szeretettel ölellek
Anikó
