Kopár vidékeken magadban sétálgatsz
mint eltévedt madár az égen.
És könnyeid csak a száraz föld temeti el
Mint halottat a koporó, ez sem nyílik fel.
Most csak a levelek karolják át a vállad
Mára egybe olvadtál velük.
Akár egy taplógomba él?sködsz most rajta
A szíved már régen nincs ami tovább hajtsa.
Aztán szárnyaiddal betemeted ágait.
Eltemeted mint a holtakat.
És magaddal viszed, át a másik oldalra
És visszatérsz várva egy másik áldozatra.
denes - augusztus 24 2007 13:14:06
Komor képzetek, végtelen magány és elesettség, egy vakon átélt lelkiállapot.
Jól és szemléletesen érzékeltetted mindezt. (azért ezen mindig túljut az ember)
vhzsuzsa - szeptember 07 2007 20:32:22
"Kicsit szomorkás a hangulatom máma;-
vhzsuzsa - szeptember 07 2007 20:42:00
"Kicsit belém szállt a boldogtalanság"
Ez érz?dik ki a versedb?l.
Bocsi, de egy hirtelen mozdulattal elküldtem az elejét, miel?tt befejeztem volna a mondanivlómat. egyébként jó vers, de Icával egyet értek:- az els? versszak utolsó két sorában én is érzékeltem az eltér? rímképletet.
Zsuzsa
