Sorokba zárva
lelked száll
egy csoda világba,
hol csendül a hang
eleven a kép
elül a vihar
csitul, mint harang,
ha elmúlik a dél
mikor a nyelv épphogy
a bronzfalhoz ér.
Sorokba zárva
az örökkön
szavakon hintázva,
mámor hangulat
festi lényed,
tán a halál is
mulat,
te Istent kéred,
ujjaidat imára fűzve
nézel a lobbanó
fiatal tűzbe,
mi sorokba zárva
végtelenbe indul,
akár lobogó
fáklya, és ég
még akkor is, ha
nem lesz,
ki sorokba zárta.
Jampa/Aida
