Kavarog bennem ezernyi gondolat,
nem tudom mit tegyek, de szívem megszakad.
Elkezd?dött minden egy ?rült éjszakán,
s minden folytatódott ezenyi napon át.
Rab vagyok én már a szerelem rabja,
elátkozott engem egy csúf boszorka.
Boldogságra rálelni sosem tudok.
Ha mégis? Mell?le nem mzdulok!
Álmodozni nagyon tudok,
hisz nekem csak ennyi jutott.
Körbe vesz sok-sok emberke
boldogságban verhetettlenek.
Az én világom amelyben rég élek,
más ember számára elérhetettlen.
Mindig egyedül megyek oda haza,
hisz nincs ki ott megmaradna.
Találni egy férfit aki csak velem,
csak velem lenne földön s mennyekben.
Valóra vált álom,mint a mesékben...
Ember! Hát ébredj fel! Ilyen nincsen.
Melcsike 777 - augusztus 25 2007 14:39:05
SZia!Nagyon szép a versed, érz?dik benne az elkeseredettség!Mindenki megtalálja a pátját az életben, és te is megfogod csak ne add fel!
Puszancs
Melcsike
tothalida - augusztus 25 2007 14:59:54
Ez egy régi vers, azt hiszem azóta megvan az igazi.
