Sóhajok szállnak messze a szélben,
ott úsznak a sötét ég kékjében.
Cipőkoppanás veri fel az éji csendet,
Nyugtalan lélek bolyong a végtelenben.
Öreg kandeláber fénye tompán világit,
magányos parkban egy pad üresen ásit.
Szél zúgása a csend zenéjét húzza,
aranyhajú angyalkáit most táncba hivja.
Elpihen a táj, már alszik a természet,
szivek csitulnak, vele nyugszik a lélek.
Becéző szavak, szerelmes ölelések,
a vágyak bársonyán egymáséi lesznek.
-rülök hogy ilyen szép verset olvashattam Töled.
