mint tigris szomja úgy él bennem
az első tekintet, szőkén, hatalmasan
nyújtózkodva ott hevertél előttem
teli torokból most is hallom hangom
- a Balaton! – a Balaton!
mikor először hozzád ért vézna testem
lágyan csókoltad bőröm és lelkem
csaltál magadhoz, mint édes kedves
tudtad, hogy örök lesz ez a szerelem
- ó Balaton! – ó Balaton!
ki felejtené el drága ölelésed, kedves
anyám ölelt így, ha sírni volt kedve
melegen lágyan hogy én is sírtam vele
szerelem ez, az éjt adó végtelenbe
- Balatonom! – Balatonom!
ám egyszer láttam haragot szemeidbe
miért haragudtál ki bántott meg ennyire
te is mint én törvénynek élve hányódunk
természetnek, embernek kénye – kedvére
- Balaton! – Balaton!
mikor búcsúzni kell, csak rohannák el
ne lássad könnyeim, hogy mennyire fáj nekem
mégis lemegyek a partra hozzád
s megcsókolom könnyes arcod
s, ha vonatból nézlek, kérlek, mosolyogjál
- drága Balatonom!
Torma Zsuzsanna - július 03 2009 14:01:44
Kedves Santos!
Szép emlékeket idézett fel bennem ez a vers a Balatonról.
Kisgyermekként én is elcsodálkoztam, hogy milyen nagy víztömeg, de azóta is mindig fenségesnek látom, és tisztelem, mert ..."azért a víz az úr".
Üdv.: Torma Zsuzsanna
gufi - július 03 2009 20:10:14
Kedves Santos!
Kérlek ne légy féltékeny,
de én bigámista lévén,
egyébb természetes vizek mellett
nagy szerelmed én is szeretem.
Csodálatosan irtál a tengerünkről.
üdv.gufi
