Felvillanó fényben
sejlik egy ködkép
halovány kontúr
tört vonala látszik
nincsenek színek
csak fekete-fehér
tisztán a forma
egymásba fonódva…
emlékek vad sodrán
vergődő bárka
villámlik, dörög
vitorlát nyúz a szél
majd fénylő sugár
pásztázza a tájat
a szél elvonul
a hullám elcsitul…
zendül csengőn a béke.
hosszú évek vándorútján
lábában a fájás
szeme tükrén a mindenség
tenyerében kismadár
óvja, védi, nem engedné…
kicsi szíve lüktetését
átvette a bőr, a vér…
hosszú évek vándorútján
lábában a fájás
szeme tükrén a mindenség
tenyerében kismadár.
reitinger jolan - július 15 2009 20:20:57
Ági!
Kissé elvont versed elgondolkodtatott. Bizony hosszú a vándorút, elfáradunk.
Szeretettel Joli
gufi - július 15 2009 21:34:15
Kedves Harmat!
A megbékélés a végén meghozza a nyugalmat.
A refrénbe hozod a szenvedést s a fájdalmat.
Kicsi madár képében a beletörődést és megbékélést.
Szerintem nagyon jó.
üdv:gufi
winston - július 16 2009 10:11:02
különös, érzelmeket keltő szép vers..
